Az iráni benzinkutakban használt elektronikus fizetési rendszer elleni kibertámadás miatt számos benzinkút leállt. „A benzinkutak mintegy hatvan százalékánál volt probléma. Leállítottuk az ezen a területen használt internetes rendszert. Állampolgárainknak jelentette ki Celil Salari iráni olajminiszter-helyettes az iráni közszolgálati televíziónak nyilatkozva. Az iráni tisztviselő szerint a hiba kiküszöbölésére jelenleg is folynak […]

Miközben a mesterséges intelligenciát (MI) alkalmazó eszközök elősegítik az ötletek kidolgozását, szövegek és tartalmak összefoglalását, az üzleti stratégia alapjainak megalkotását, az MI használatakor figyelembe kell venni azt is, hogy minden alkalommal, amikor kapcsolatba lép a felhasználó a chatbottal és információt kér tőle, fennáll a veszélye, hogy érzékeny adatokat oszt meg […]

Már másfél millióan regisztráltak a NAV online számlarendszerébe, amely 2018. július 1-jén debütált, közülük mintegy 1,3 millióan már szolgáltattak is adatot. Az ebből származó többletbevétel évek óta szolgál a kormány adócsökkentéseinek fedezetéül. Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára szerint a kormány gazdaságpolitikájának kiemelt célja a gazdaságfehérítés, amelynek pedig fontos […]

Több tízezer sebezhető Microsoft Exchange e-mail szerver érhető el az interneten, amelyek távoli kódfuttatást lehetővé tévő hibák találhatók. Ennek az oka az, hogy ezeken a szervereken régi, már nem támogatott verziók futnak, amelyek semmilyen frissítést nem kapnak. A hibák között található kritikus súlyosságú is. A Shadowserver nonprofit kiberbiztonsági csoport felmérése […]

A Simple Pay fizetési szolgáltatás átmenetileg nem érhető el, így az online értékesítési csatornákon – a MÁV applikáción és az Elvirán – fennakadások tapasztalhatók a jegyvásárlásban – közölte péntek reggel a vasúttársaság honlapján a Mávinform. A közlemény szerint dolgoznak a hiba kijavításán. Azt javasolták, hogy ha valaki későbbi utazáshoz váltana […]

Informatikai probléma van a határátkelőhelyeken országszerte – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata kedden délelőtt a police.hu oldalon. Azt írták, a rendőrök minden megtesznek, hogy a 8 óra 40 perckor jelentkező informatikai rendszerprobléma ellenére a várakozási idő csökkenjen, de egyelőre az utasoknak lassabb áthaladásra kell számítaniuk. A szakemberek dolgoznak […]

Magyarországon is egyre elterjedtebb csalási módszer a hívószám-hamisítás. Vigyázz, könnyű bedőlni! A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) közleménye szerint a hívószám-hamisítás során nem a hívást kezdeményező valódi telefonszáma jelenik meg a készüléken, hanem egy másik, a hívó által előre beállított azonosító. A csaló azért hajtja végre a számcserét, hogy […]

Megszűnt az informatikai probléma a határátkelőhelyeken – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK). Országos informatikai rendszerprobléma miatt hosszabb várakozási időre kellett számítaniuk az utazóknak a közúti határátkelőhelyeken és a budapesti Liszt Ferenc-repülőtéren – közölte péntek délelőtt az ORFK. A hiba okát azonban a derék szakemberek megtalálták és elhárították, ezért 10 óra […]

Egyre több elemzés hívja fel a figyelmet arra, hogy hiába tesznek meg mindent a vállalatok a teljeskörű kibervédelemi rendszerek kiépítéséért, a gyenge láncszemet sok esetben a felkészületlen – vagy akár szándékosan mulasztó – munkavállalók jelentik. Csak tavaly 4,35 millió dollárnyi kár érte a vállalatokat adatszivárgás miatt, és ha a tetemes […]

Megkezdte a K&H Bank az ATM-jeinek cseréjét, a régiek helyére olyan automatákat telepítenek, amelyekből okoseszközzel is lehet készpénzt felvenni – közölte a bank. A pénzintézet várhatóan az év végéig mintegy száz ATM-jét cseréli le új berendezésekre. Kováts Norbert, a K&H lakossági hálózatfejlesztési vezetője a közleményben kiemelte, a bank ötszáz automatából […]