A Xerox fejlesztésekért felelős szakembergárdája a napokban Stephen Rusckowski személyében új igazgatóval bővült. Az 57 éves szakember több évtizedes tapasztalattal a háta mögött csatlakozott hozzájuk. Pályafutása során dolgozott a Hewlett-Packard/Agilent Technologies-nál, a Healthcare Solutions Groupnál, majd 2001-ben a Philips Healthcare részlegéhez került, amelyet több mint tíz éven keresztül vezetett. 2012-ben […]

A vártnál jóval kisebb mértékben csökkent a harmadik negyedévben a személyi számítógépek (pc) értékesítése a világpiacon — írja az IDC nyomán az MTI. A harmadik negyedévben 78,519 millió személyi számítógépet értékesítettek a világpiacon, 1,7 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbi 79,905 milliónál, a csökkenés azonban kisebbnek bizonyult a várt 4,1 […]

Egy francia turista megrongálta a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria Art on the Street from Budapest című, madridi szabadtéri kiállítását; az elkövető egy Leonardo-grafika másolatát próbálta ellopni. Az amatőr tolvaj a Tanulmány két harcos fejéhez című rajz másolatát vágta ki, a Szépművészeti által szerződtetett spanyol éjjeliőr azonban a […]

Az első negyedévben a legtöbb személyi számítógépet a Hewlett-Packard értékesítette az EMEA régióban, 4,702 milliót, 16,4 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Piaci részesedését ezzel 18,4 százalékról 21,6 százalékra növelte. A legnagyobb növekedést az értékesítési rangsorban a második helyen álló Lenovo érte el az első negyedévben: 33,3 százalékkal több, 3,458 […]

Mezőgazdasági tudásközpont létrehozását célzó kutatást indított a Hewlett-Packard Informatikai Kft., a Széchenyi István Egyetem, a Magyar Tudományos Akadémia Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézete, és az eNET Internetkutató és Tanácsadó Kft., a projekthez a konzorcium több mint kétmilliárd forint támogatást nyert az Új Széchenyi Terv pályázatán – közölték a résztvevők az MTI-vel. […]

1

Idén, az első negyedévben a legtöbb személyi számítógépet a Lenovo értékesítette és ez a cég növelte az eladásait is a legnagyobb mértékben 2013 első negyedévéhez képest. Ezzel pedig átvette a piacvezető szerepét a Hewlett-Packardtól. A Lenovo 12,962 millió személyi számítógépet adott el az első negyedévben, 10,5 százalékkal többet mint egy […]

Lezárult a miskolci Digitális Közösség Program második szakasza, amelyben a megyeszékhely járásához tartozó települések lakosai pályázhattak térítésmentes Hewlett-Packard laptopokra, és a használatukhoz kapcsolódó oktatásra – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) az MTI-vel. A program második fázisában közel 3500-an nyújtották be pályázatukat. A miskolci és a járási pályázatok elbírálása és […]

Az LG Electronics (LG) a las vegas-i Nemzetközi Szórakoztatóelektronikai Kiállításon (CES) mutatta be a legújabb Smart TV platformját. Az LG tavaly márciusban vásárolta meg a Hewlett-Packardtól a webOS platformot és ezt alapul véve fejlesztette ki az új Smart felületét. Az új platform egyik előnye, hogy rendkívül egyszerűen fejleszthetők rá alkalmazások, […]

A Reuters híre szerint Hewlett-Packard (HP) a korábban tervezettnél jóval nagyobb, 29 ezer helyett 34 ezer dolgozóját lesz kénytelen elbocsátani, ami a 317 500 fős alkalmazotti létszám 11 százaléka. Az év végéig tartó permanens leépítés költsége is jelentősen növekedik, a korábban számított 3,6-ról 4,1 milliárd dollárra nő. A társaság az elbocsátásoktól […]

Másfélszáz laptopot adtak át a Digitális Közösség Program részeként csütörtökön a miskolci Földes Ferenc Gimnázium diákjainak és oktatóinak. Kriza Ákos, Miskolc polgármestere azt mondta, a 150 gép nemcsak a tanulók eredményesebb képzéséhez járul hozzá, hanem segíti a város fejlődését is. Úgy fogalmazott: a program olyan mérföldkő Miskolc életében, amely kijelöli […]