A Vodafone Magyarország Alapítvány kutatása szerint a kiskorú gyermeket nevelő családok közel ötödében nem szabályozzák az okoseszközök használatát. Miközben a gyerekek kezébe egyre fiatalabb korban kerül okoseszköz, a Vodafone Magyarország Alapítvány 2023-as kutatásából kiderül, hogy a szülők nem mindig rendelkeznek szükséges kompetenciával, hogy kialakítsák az eszközök használatával kapcsolatos keretrendszert és […]

Épp egy éve indult a Yettel tévészolgáltatása, alább megosztja olvasóinkkal az e téren szerzett tapasztalatait a távközlési társaság. A stabil, nagysebességű internet és a streamingszolgáltatók megjelenésével sokan a klasszikus, úgynevezett lineáris tévészolgáltatások alkonyát jósolták. A Yettel Magyarország egy évvel ezelőtt, február 14-én, kísérleti üzemmódban indította el a mára akár 98 […]

Jogerősen felfüggesztett börtönbüntetéssel megúszta egy zalai nőt, aki több mint 250 embertől csalt ki pénzt nem létező áruk ígéretével és gyermekének gyógykezelésére hivatkozva; ugyanilyen bűncselekmény miatt már korábban is elítélték. A Zalaegerszegi Törvényszék szóvivője, Vándor Virág közölte: a nő 2019 novemberétől nehéz anyagi helyzetének javítása érdekében az egyik közösségi oldal […]

Az elmúlt években több száz, felnőttek intim képeivel történő visszaélést sérelmező bejelentést kezelt a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jogsegélyszolgálata, az Internet Hotline (IH). Világszerte elterjedt és nagy kihívást jelentő online visszaélésről van szó, amely ellen mind jogi, mind technikai lépésekkel igyekeznek fellépni a különböző szervezetek. Hozzátették, hogy az […]

Már elérhető az okostévéket gyártó KIVI egyedi, kifejezetten gyerekszobába tervezett készüléke, amely biztonsági üveggel, beépített éjszakai fénnyel, személyre szabható kerettel és kontrollálható tartalommal a tévézés új, interaktív élményét ígéri. A KIVI nemzetközi kutatása alapján a vásárlók több mint kilencven százaléka elsőként a megvásárolni kívánt tévé helyét határozza meg, és csak […]

A magyarok 42 százaléka olvas valamilyen gyakorisággal nyomtatott könyvet, ez az érték e-könyvek esetén tizenegy százalék, míg az e-hangoskönyveknél hét százalék. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) megbízásából az eKönyv Magyarország Kft. és a Társadalomkutatási Intézet Zrt. 2023 tavaszán végzett kutatást a teljes felnőtt magyar lakosság könyvolvasási és könyvvásárlási […]

Országjárást indít a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) a Mobil a családom? elnevezésű programja keretében, amely az online életvitel és a családi élet közötti egyensúly megteremtésében segíti a szülőket és gyermekeket. Kis Norbert programvezető azt közölte: a novemberben induló országjárás keretében öt vidéki városba – Szegedre, Szombathelyre, Pécsre, Debrecenbe […]

Nem kötődik helyszínhez, gyorsabban terjed, mint a pletyka, minden hatodik tizenéves elszenvedője, de bármelyik gyermek érintettje lehet: ez a cyberbullying. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) legújabb kiadványa, a Cyberbullying – Mást bántani nem menő című rövid dolgozata ezt a témát dolgozza fel. Kutatások szerint minden hatodik 15–16 éves […]

Low Vision Care, azaz „A látási nehézségekkel küzdőket támogató” minősítést kaptak a Samsung 2023-ban bemutatott Neo QLED és QLED termékcsaládjának modelljei a TÜV Rheinlandtól. Ezt a tanúsítványt azon termékek érdemelhetik ki, amelyek megfelelnek olyan szabványoknak, mint a képmegjelenítés és a látásérzékelés javítása, ezzel segítve a tompalátásban – egyfajta látáskárosodásban – […]

A családokban a személyesen együtt töltött idő mellett a „digitálisan együtt töltött idő” is nagyon fontos – véli Nyakas Levente, aki szerint az állam tudja mi a megfelelő tartalom. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatudományi Intézetének vezetője szerint a médiatartalmakkal és a világgal kapcsolatos közös értelmezések nagyon fontosak […]