Az Európai Unió szankciókat vetett ki az orosz katonai hírszerzés (GRU) vezetőjére, Igor Kosztyukovra a német parlament, a Bundestag ellen 2015-ben-ben elkövetett kibertámadás miatt. A szankciók Kosztyukovon kívül egy Dmitrij Badin nevű, ugyancsak a katonai hírszerzésnek dolgozó hekkerre is kiterjednek – olvasható az unió hivatalos közlönyében. Az elfogadott szankciós intézkedések […]

Csehország állami számítógépes rendszerei biztonságát leginkább idegen országok, elsősorban Oroszország és Kína, illetve a hozzájuk kapcsolható hackercsoportok veszélyeztetik – állítja a cseh kiber- és információbiztonsági ügynökség (NÚKIB), amely jelentést dolgozott ki Csehország kiberbiztonságának állapotáról 2018-ban. A CTK hírügynökség néhány részletet ismertetett a dokumentumból, amelyet a jövő héten vitat meg az […]

„Egy demokratikus ország állami és közintézményei elleni kibernetikai támadásokat egy idegen államhatalom részéről teljes mértékben elfogadhatatlannak tartjuk, ezek nincsenek összhangban a kölcsönös baráti kapcsolatokra és együttműködésre irányuló erőfeszítésekkel ” – olvasható a cseh külügyminisztérium honlapján. A prágai sajtó szerint a cseh külügyminisztérium legutóbb júniusban volt célpontja egy külföldről érkező kibertámadásnak. […]

A magányos hekker, aki kiszivárogtatta az amerikai Demokrata Nemzeti Bizottság (DNC) ellopott levelezését, az orosz titkosszolgálat ügynöke. Vlagyimir Putyin korábban tagadta, hogy az orosz kormány megpróbálta volna befolyásolni a 2016-os amerikai elnökválasztást, de az új felfedezés ennek ellentmond. A hekker, Guccifer 2.0, a magányos hekker, aki eljuttatta a WikiLeaksnek a […]

Nancy Pelosi, a képviselőház demokrata csoportjának vezetője – volt házelnök – szerint nyilvánvaló, hogy az oroszok állnak a demokraták elleni számítógépes támadások mögött. Pelosi „elektronikus Watergate-botránynak” nevezte a támadásokat. „Az oroszok voltak” – fogalmazott a kaliforniai képviselőnő, s elmondta, hogy információi szerint a számítógépes rendszerek elleni támadások sokkal szélesebb körűek […]