Innovációs központot létesít az Albacomp RI Rendszerintegrációs Kft., a mintegy 1,5 milliárd forint összköltségű projekthez a cég az Új Széchenyi Terv pályázatán közel 850 millió forint uniós támogatást nyert – közölte a székesfehérvári vállalat az MTI-vel. Az kft. várhatóan 2014 végéig 4 ezer négyzetméteres irodaházat és gyártócsarnokot épít, ahol helyet […]

A világon már minden harmadik ember internethasználó, sokan közülük azonban nincsenek tisztában a világháló rejtette veszélyekkel. Évek óta tartó tendencia a rosszindulatú szoftverek és internetes átverések számának folyamatos emelkedése. Ennek ellenére ki lehet jelenteni, hogy az internetezők többsége a mai napig nincs tisztában azzal, hogy milyen veszélyekkel találkozhat a világhálón. […]

Hírek szerint az Utcakereső.hu oldalon – a GPS-adatokra hivatkozva – valós időben látható a budapesti közösségi közlekedési járatok mozgása, ami azonban egyáltalán nem felel meg a valóságnak. A szóban forgó térképen ugyanis nem a jelenleg tesztelés alatt álló Forgalomirányító és UtasTÁjékoztató Rendszer (FUTÁR) valós idejű adatai, hanem a tervezett menetrendi […]

A fiatalabb gyerekek mozgásának nyomon követésére alkalmas, mobiltelefonként is működő karórát mutatott be a hétvégén a China Unicom telekommunikációs óriáscég Kínában. A mobiltelefonnal még nem rendelkező óvodások és kisiskolások számára kifejlesztett készülék kinézetében egyszerű gyerekórára hasonlít, azonban az idő kijelzésénél – a China Unicom bemutatója szerint – sokkal többre képes. […]

A Xerox új megoldásokkal bővítette a menedzselt nyomtatási szolgáltatását (MPS). A Xerox CompleteView Pro-val olyan web-alapú dashboardok készíthetőek, amelyeken keresztül a felhasználók megvizsgálhatják, hogy számukra milyen dokumentumkezelési környezet lenne a legoptimálisabb. A tetszés szerint beállítható, informatív táblák pontos statisztikát nyújtanak többek közt az eszközök teljes fenntartási költségeiről (TCO), a berendezések […]

A rajongók által régen várt újdonság a Vodafone kínálatában az IP67-es szabvány szerinti por és vízálló Samsung Galaxy Xcover II okostelefon, amely négyinches kijelzővel rendelkezik. A gyártó ájándékaként a telefonra telepített Cardio Trainer Pro alkalmazással egy „igazi” személyi edző képességeivel rendelkezik – egyénre szabott edzéstervvel, teljesítménymérő és GPS alapú futónapló funkciókkal. Az […]

Rohamosan megnőtt a szivargyújtós OBU értékesítése — jelentette be Szabó Lajos, az iData Kft. ügyvezető igazgatója. A cég az elsők között csatlakozott az útdíj bevallási közreműködők közé és még a nyáron piacra dobta saját fejlesztésű és gyártású, tengelyszám állításra és visszajelzésre is alkalmas szivargyújtós fedélzeti egységét. Az útdíj bevezetésének hírére […]

Az adatok megkönnyíthetik, de akár nehezíthetik is a döntéshozatalt, és az emberek manipulálására is szolgálhatnak – hangzott el a siófoki Internet Hungary konferencián. Egy másik előadó azt mondta, a mai okostelefonokban már műholdas navigáció, hőmérő vagy akár sebességmérő is van. Mindezek hatalmas gazdasági lehetőséget nyújtanak azáltal, hogy a világon már […]

Uniós támogatással, mintegy 350 millió forintos beruházással korszerű utastájékoztatási és forgalomirányítási rendszert alakítottak ki a dél-alföldi Volán-társaságoknál – tájékoztatta Molnár József projektvezető az MTI-t. A közlemény szerint olyan komplex rendszert vezettek be, amely valós idejű adatokon alapulva biztosítja a regionális és országos menetrend szerint közlekedő autóbuszjáratok forgalmának irányítását és az […]

Rendkívül sikeres startuppá nőtte ki magát néhány hónap alatt négy frissen leszerelt izraeli fiatal internetes vállalkozása, amelybe azért fogtak, mert megelégelték, hogy sokáig várakozzanak az autóbuszokra. NetBus néven dobtak piacra egy okostelefon-alkalmazást, amely megmondja, hogy egy adott megállóba mikor ér oda a autóbusz. Nyolc hónap alatt 350 ezren töltötték le […]