Az online vásárlásoknál a logisztikai cégek már tavaly év végén emelték a kézbesítések árát, a tendencia 2018 első negyedévében is folytatódott és az év hátralévő részében is folytatódik, amelyet az online vásárlók is megéreznek majd – derül ki a GKI Digital és az Árukereső.hu közös kutatásából. A magyar vásárlók tavaly […]

A GKI Digital a Bónusz Brigád megbízásából, a pártpolitikai preferenciáktól elrugaszkodva a hazai és külföldi hírességek között keresett alkalmasnak vélt politikai vezetőket. Tom Hanks az internetezők 36 százaléka szerint jó miniszterelnök lenne. Hazai celebek közül Alföldi Róbert az, akit a legtöbben (12 százalék) miniszterelnöknek el tudnának fogadni. Szerencsére az internetezők […]

Évértékelőjében Catalain Dit, az eMAG ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a cég a jól célzott akcióinak köszönheti sikerességét, ugyanis az eMAG ügyfelek több mint nyolcvan százaléka nyomon követte a szezon akcióit, ebből 71 százalékuk talált olyan ajánlatot november 24 és december 22 között, aminek nem tudott ellenállni. A GKI Digital kutatása […]

Lassul a növekedés a magyar internetes kiskereskedelemben, ugyanakkor a belföldi online piac bevétele csaknem 18 százalékkal emelkedett 2017-ben az előző évhez képest, így háromszor akkora bővülést ért el, mint a kiskereskedelem — állítja Madar Norbert, a GKI Digital üzletágvezetője. A GKI Digital és az Árukereső.hu közös kutatása szerint, tavaly az […]

Az internetes vásárlási gyakoriság növelése már fontosabb tényezője a piac bővülésének, mint az új vásárlók bevonása, rövid távon ugyanis nem várható új, érdemi vásárlóerővel rendelkező rétegek tömeges megjelenése a szektorban – derül ki a GKI Digital és az Árukereső.hu közös kutatás-sorozatának idei harmadik felméréséből. A tájékoztatás szerint az összesített online […]

A GKI Digital közzétette a hazai online kiskereskedelem tíz legnagyobb szereplőjének rangsorát. A toplista szereplői a tavalyi év során együttesen mintegy nettó 110 milliárd forint forgalmat realizáltak online értékesítésből. Ezzel 2016-ban a TOP10 már a hazai online kiskereskedelmi forgalom 35 százalékért felelt, melyhez összesen több mint ötmillió sikeres tranzakció (rendelés) […]

A magyarországi online kiskereskedelem forgalma 18 százalékkal bővült az első fél évben az előző évhez képest, és elérte a 131 milliárd forintot – közölte a GKI Digital és az Árukereső.hu közös, online kiskereskedelmi index kutatás-sorozatának idei harmadik felméréséből származó adatokat a két cég. Az összegzés szerint a teljes magyar online […]

Az ipari gyártással foglalkozó vállalatok 67 százaléka digitalizációs fejlesztéseket tervez a következő három évben, a fejlesztésektől a megkérdezettek 91 százaléka a termelés folyamatainak jobb nyomon követését, 85 százaléka a tervezés hatékonyságának növelését, 78 százaléka pedig a termelési hibák erőteljes csökkentését várja – derül ki a Siemens Zrt. megbízásából a GKI […]

2015-ben több mint 22 milliószor vásároltunk terméket online, melynek közel 30 százalékát személyesen a webáruház saját boltjában vettük át, azonban éves szinten így is közel 15 millió csomag talált gazdára valamely köztes logisztikai szereplő révén – derül ki a GKI Digital és az Árukereső.hu közös, Online Kiskereskedelmi Index kutatás-sorozatának idei […]