A Huawei közép és felső kategóriás készülék szállításai heven százalékkal emelkedtek az előző üzleti évhez képest, amely az összes, a vállalat által szállított mobiltelefon harmincegy százalékát teszi ki, a teljes bevételnek pedig közel negyvenhárom százalékát jelenti. A Huawei felsőkategóriás Mate7 okostelefonból összesen ötmillió darabot szállított ki globálisan. A 2014 júniusában […]

A Huawei fogyasztói üzletágának idei, első féléves eredménye imponáló: 2015 első félévében a teljes bevétele meghaladta a kilencmilliárd dollárt, amely az előző évi értékhez képest hatvankilenc százalékos növekedést jelent. Ez az összeg a Huawei Technologies teljes bevételének 32 százalékát tette ki, ami az előző év azonos időszakában 24 százalék volt. A Huawei […]

A következő egy évben is megmaradhat a nagy kereslet az it-termékek és a háztartási kisgépek iránt, ugyanis a magyarok 67 százaléka számítástechnikai, 57 százaléka pedig háztartási kisgépek beszerzését tervezi – derül ki a GfK Hungária Piackutató Kft. anglomán elnevezésű reprezentatív felméréséből. Az Elektro Shopping Monitor eredményei szerint az elmúlt két évben […]

A tartós műszaki cikkek magyarországi értékesítése 9,5 százalékkal nőtt 2014 negyedik negyedévében az előző év azonos időszakához képest, az összforgalom 178,5 milliárd forintot tett ki – derül ki a GfK Hungária piackutatásából. A GfK hétfői közleménye szerint a fotó és az irodaeszközök kivételével mindegyik műszaki cikk szektor bővült, mindazonáltal a […]

A Huawei okostelefon eladásai dinamikusan nőttek az idei év első három negyedévében – mondta el Fred Wang a Huawei Technologies Hungary Kft. fogyasztói üzletágának vezetője. Az első kilenc hónapban összesen 96,26 millió készüléket szállított ki a Huawei globálisan, amelyből az okostelefonok száma elérte az 51,07 millió darabot. 2014 negyedik negyedévében […]

Fellendült Magyarországon a műszaki termékek piaca az első negyedévben, a tartós műszaki cikkek értékesítése 14,9 százalékkal haladta meg az elmúlt év hasonló időszakában mértet. A negyedéves teljes értékesítési összforgalom 105,9 milliárd forintot tett ki – közölte a GfK Hungária Piackutató Intézet az MTI-vel. A kutatás szerint a növekedés elsősorban a […]

A GfK friss felmérése szerint az elmúlt egy évben az internethasználat terén ugrásszerű növekedésnek lehettünk tanúi. A tavalyi 39 százalékhoz képest a vizsgált célcsoportnak, a 15-59 év közöttieknek több, mint fele, 51 százaléka internetezik mobileszközén keresztül. A vizsgálat szerint nem csak a mobilinternet használat, hanem ennek a teljes internethasználaton belüli részaránya […]

A GfK friss felmérése szerint az elmúlt egy év legjelentősebb folyamata a mobilinternet használat jelentős előretörése volt. Mind az eszközellátottság, mind a használat terén dinamikus növekedés volt megfigyelhető a 15-59 éves korosztályban. A tavalyi 49 százalékról 54 százalékra nőtt az okostelefonnal és még ennél is jelentősebben, 11-ről 19 százalékra emelkedett […]

Tavaly a pc-piac összességében harmadával bővült a 2012-es adatokhoz képest, azaz a tavalyelőtti 73 milliárd forintról közel 100 milliárdra nőtt — állítják a GfK elemzői. Miközben 25 százalékkal szűkült az asztali számítógépek piaca, nagyjából ugyanekkora mértékben bővült a notebookoké. A legnagyobb fejlődésen a táblagépek piaca ment keresztül, itt 110 százalékos […]

Becslések szerint a magyarországi kiskereskedelemből az online értékesítés több mint három százalékkal részesedik és ez az arány évről évre nő – közölte a GfK Hungária az MTI-vel. A közlemény szerint a hazai kiskereskedelem – a gépjármű- és üzemanyag értékesítés nélkül – 2013-ban megközelítette a hétezer milliárd forintot értékben, ebből az […]