Mesterséges intelligenciával (MI) működő szoftver értékeli azonnal a stroke gyanújával felvettek koponya CT leleteit egy EU-s támogatással megvalósuló magyarországi programnak köszönhetően. Az Országos Mentális, Ideggyógyászati és Idegsebészeti Intézet (OMIII) vezetésével megvalósuló, MI alapú központi döntéstámogató rendszer kialakítása a hazai akut stroke-ellátó rendszer fejlesztésére című pályázat keretében új, a magyarországi közellátásban […]

A Micro Focus International plc. a vállalatoknál már széles körben használt, fejlett, mesterséges intelligenciát és gépi tanulást alkalmazó technológiája a képi és videós anyagok elemzésével a rendőrök és egyéb bűnügyi, illetve igazságszolgáltatási dolgozók feladatait is megkönnyítheti, így ők valódi munkájukra, a bűnözés visszaszorítására koncentrálhatnak. A legtöbb krimiben csak az akciót […]

Egy magas és egy közepes besorolású sérülékenységet talált a kínai TP-Link egyik ma is kapható routerében — állítja Matek Kamilló, a KPMG CyberLab csoportjának vezetője, etikus hekker. A magas szintű sérülékenységre a TP-Link már el is készítette a javítást, a közepesre azonban nem, mivel ahhoz a hekkernek fizikai hozzáférésre van […]

Az utóbbi időszak robbanásszerű digitális fejlődése és a felhőtechnológia térnyerése a számos pozitívumot hozott magával a magyar kkv szektorban. A sikertörténetet azonban beárnyékolják a veszélyek: a kiberbiztonsági kockázatok és a hackertámadások megnövekedése, vagy a gondatlan adatvesztésből adódó károkozás. „Ma már a legtöbb gyártó is azt hangsúlyozza, hogy nem a hackerektől […]

Januárban hozta létre a Telenor (ma már Yettel) a Várkonyi Loránd vezetésével induló ügyfél-elégedettségi igazgatóságát. A mobiltársaság célja, hogy az új igazgatóság aktív és cégen belül kiterjedt részvételének eredményeként magasabb szintre emelje az ügyfelek elégedettségét, ami az új márka egyik kiemelt céljaként az eddigieknél is nagyobb hangsúlyt kap a szolgáltatónál. […]

A digitális átalakulás természetes evolúciós folyamatnak számít a vállalatok körében. A Micro Focus szakértői szerint négy területre érdemes koncentrálni, hogy a digitális átállás minimális kockázattal járjon. A digitális működés során keletkező adatmennyiség eseté biztonsági szempontból kulcsfontosságú, hogy a cégek átlássák, pontosan hol találhatók az érzékeny adataik, és rendszeresen felülvizsgálják, hogy […]

Az Európai Unió Bírósága érvénytelenítette az EU és az Egyesült Államok között létrejött, a személyes adatok továbbítását lehetővé tevő adatvédelmi megállapodást. A Facebook közösségi portált érintő ítéletében a luxembourgi székhelyű uniós bíróság kimondta, hogy a nemzeti törvényhozóknak szigorúbb intézkedéseket kell tenniük a felhasználói adatok továbbítása terén a magánélet védelme érdekében. […]

Az általános adatvédelmi rendelet (GDPR) fokozta az átláthatóságot, a személyes adatok védelmét, érvényesíthető jogokat biztosított az embereknek, és új európai irányítási és jogérvényesítési rendszert hozott létre – közölte az Európai Bizottság az általános adatvédelmi rendeletről kiadott jelentésében. Két évvel az GDPR hatálybalépése után közzétett értékelő jelentés azt állapította meg, hogy […]

Már több mint 140 millió forint GDPR-bírságot szabtak ki a Magyarországon működő cégekre, a legtöbb szervezet késik a GDPR megfeleléshez szükséges it-fejlesztések befejezésével, amivel további bírságokat kockáztatnak – hívja fel a figyelmet az EY. A közlemény szerint esetenként átlagosan 2,5 millió forint értékben, eddig összesen 58 alkalommal szabott ki bírságot […]

Idén a célzott adathalász támadások növekedésére lehet számítani, ezek során a leveleket olyan szinten személyre szabják, hogy azokat lehetetlen megkülönböztetni a valódiaktól. Az újabb adathalász átverések már helyes magyar nyelvezettel készülnek, így könnyebben megtévesztik a felhasználókat, akik az adathalász oldalakon megadják jelszavaikat vagy éppen bankkártyájuk adatait. A szabályozás területén is […]