Jia Shaoqian a vállalat elnöke a G20 klímacsúcs és a COP 26 konferenciával egy időben szervezett CNBC ESG csúcstalálkozón elmondta, hogy egy-egy tévésorozatot gyártásánál a készülékek teljes hőelvezető rendszerét optimalizálják, csökkentik a tévék hátlapjának vastagságát, ezáltal évente 4626 tonna műanyagot takarítanak meg, ami 514 millióval kevesebb műanyag zacskó felhasználásával egyenértékű. […]

Már tárgyalják a G20-as országok pénzügyminiszterei az OECD napokban nyilvánosságra hozott javaslatcsomagját, amely a digitális gazdaság megadóztatását, valamint egységes minimális társasági adó bevezetését célozza. Jelen állás szerint a megállapodás aláírására az eredeti tervektől eltérően idén már nem kerül sor, de várakozások szerint az új szabályozásra a piac érintett szereplőinek 2021 […]

Vlagyimir Putyin a hamburgi G20-csúcsértékezlet végén tartott sajtóértekezleten nyilatkozva elmondta, hogy találkozójukon megállapodtak Donald Trumppal: együtt fognak működni a kiberbiztonság terén. „Megállapodtunk az amerikai elnökkel abban, hogy létrehozunk egy munkacsoportot, és együtt fogunk dolgozni azon, hogyan tudjuk közösen ellenőrizni a kiberbiztonságot, hogyan tudjuk biztosítani a nemzetközi jogi normák betartását ezen […]

Oroszország úgy gyűjtött adatokat a szeptemberi G20-csúcson részt vevő nagyhatalmak vezetőiről, hogy a küldöttségeknek érzékeny információk letöltésére alkalmas USB memóriakulcsokat ajándékozott – állította kedden a La Stampa és a Corriere della Sera olasz napilapokra hivatkozva a The Telegraph című brit lap. Az USB-eszközök Putyin orosz elnök „mérgezett ajándékai” voltak – […]

  Nem adott át Kínának titkosított amerikai hírszerzési dokumentumokat az az egykori amerikai CIA-alkalmazott, aki az utóbbi hetekben információkat szivárogtatott ki a The Guardiannek és a The Washington Postnak az amerikai és a brit kormány titkos adatgyűjtési tevékenységéről – ezt maga a kiszivárogtató közölte hétfőn. A 29 éves Edward Snowden, […]