Már közterületi kamerarendszer is segíti a fővárosban az Országos Mentőszolgálat mentésirányítóit. A rendszert, amely a mentőszolgálat, a Fővárosi Önkormányzat, a Fővárosi Önkormányzat Rendészeti Igazgatóság, a Budapest Közút Zrt., a Siemens Zrt. és a GVSX Kft. együttműködése révén valósult meg. Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs és pr-igazgatója az MTI-nek elmondta: […]

Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) korábbi vezérigazgatója szerint az elektronikus jegyrendszer előkészítésébe minden döntési ponton bevonták a Fővárosi Önkormányzatot és a BKK igazgatóságát is. Hozzátette: “a most hibákra rádöbbenő BKK-igazgatóság számos, főváros által delegált tagja és elnöke az előző ciklusban is a testületben dolgozott”. Vitézy közleménye szerint 2011-ben […]

Aláírták a fővárosi elektronikus jegyrendszer kiépítésére és üzemeltetésére vonatkozó szerződést a német Scheidt&Bachmann-nal. A teljes rendszert 2017-re vezetik be, lépcsőzetesen, több ütemben. A papíralapú bérletet felváltó első elektronikus bérletet a budapestiek ingyen fogják megkapni. A fejlesztésnek köszönhetően Budapest nemcsak utol fogja érni Európát, de még egy lépéssel előbbre is kerül […]

Ezer felhasználó segítségével számos belső próba után állítják utolsó megmérettetés elé a főváros rövidesen elinduló új kerékpáros közösségi közlekedési rendszerét. Regisztrálni július 14-én, hétfőn 16 órától lehet, július 17-től pedig elindulhat a tervezetten két hétig tartó nyilvános próbaüzem. Azok a tesztelők, akik a próbaüzemben legalább tíz alkalommal használják a rendszert, […]