Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség egy gondnok ellen, aki egy budapesti bíróság informatikai terméből ellopott egy laptopot – közölte a fővárosi főügyész. Ibolya Tibor a közleményben azt írta, hogy a bíróságon dolgozó gondnok 2016 decemberében ügyletesként dolgozott. A szolgálat idején felment az emeleti szinten lévő informatikai terembe, magához vette a […]

Indítványozta a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség a kuruc.info oldalon elérhető „holokamu” elnevezésű aloldal végleges hozzáférhetetlenné tételét a nemzeti szocialista rendszerek bűnei nyilvános tagadásának bűntette miatt – erősítette meg a Fővárosi Főügyészség szóvivője az atv.hu portál értesülését az MTI-nek. Bagoly Bettina felidézte: a hírportál főoldaláról tavaly január óta érhető […]

Új szervezeti megoldásokkal harcol a Fővárosi Főügyészség a számítógépes bűnözés terjedése ellen – mondta Ibolya Tibor fővárosi főügyész az MTI-nek. A számítógépes bűnözés terjedése arra figyelmeztet, hogy bizonyos a bűnözők kifejezetten érzékenyek a technika és gazdaság újdonságaira, és minimális ráfordítással, kockázattal, maximális hasznot próbálnak realizálni. A bűnüldöző hatóságoknak ezzel is […]

A Fővárosi Főügyészség kereskedéssel, jelentős mennyiségre elkövetett kábítószerrel visszaélés bűntette és más bűncselekmény miatt vádat emelt három férfi ellen, aki az ügyészség szerint alig pár hónap alatt mintegy 24 millió forint értékben adott el kábítószert, illetve új pszichoaktív anyagot az interneten – közölte Ibolya Tibor fővárosi főügyész az MTI-vel. A […]

Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt a Fővárosi Főügyészség vádat emelt a MÁV Informatika Kft. volt vezérigazgatója ellen – közölte a főügyészség szóvivője az MTI-vel. Bagoly Bettina elmondta: a volt vezérigazgató vagyonkezelői kötelezettségét megszegve 2005 októberében bérleti szerződést kötött a Dataplex Kft.-vel. A szerződés számítástechnikai berendezések biztonságos elhelyezéséről […]

Ártatlannak vallotta magát a repülőtéri vesztegetés ügyében folyó büntetőper tizenegyedrendű vádlottja, a BKV volt informatikai igazgatója. Fuzik Zsolt a Fővárosi Törvényszék hétfői tárgyalásán tett vallomásában kijelentette: semmilyen bűncselekményt nem követett el. A Fővárosi Főügyészség vesztegetés miatt emelt vádat a BKV volt jogi igazgatója és további tizenkét társa ellen, gazdálkodó szervezet […]

  Nyomozást rendelt el a Fővárosi Főügyészség a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KVVM) korábbi informatikai beszerzései miatt. Az ügyben a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal tett feljelentést, mert vizsgálata szerint a tárca 2009-ben 176 millió forintot fizetett ki a Synergonnak fölösleges számítógépes programokért és el nem végzett informatikai szolgáltatásokért. Mint korábban megírtuk, […]