Az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) hivatala a legnagyobbak közé tarozó amerikai és izraeli magánvállalatokkal kezd együttműködést a kiberfenyegetések elleni küzdelemben – közölte Olekszij Danyilov, a testület vezetője. A védelmi tanács sajtószolgálatának tájékoztatása szerint erről Danyilov kibervédelemre szakosodott nagy nemzetközi vállalatok képviselőivel találkozva folytatott eszmecserét. A Nemzeti Kiberbiztonsági Koordinációs […]

A Fortinet bejelentette, hogy tanúsítványt kapott a Virus Bulletintől. A tanúsítvány szerint a gyártó megoldásai kiemelkedő védelmet nyújtanak a webes támadások ellen. A Virus Bulletin tesztjén a Fortinet FortiGuard Web Filtering szolgáltatása a közvetlen malware letöltések 97,7 százalékát, az összes ellenőrzött csatornán bejövő malware-nek pedig a 83,5 százalékát állította meg, […]

A Fortinet bejelentette új Cyber Threat Assessment Program (CTAP) bevezetését. A programnak köszönhetően a cégek részletes áttekintést kapnak a hálózataikat érintő kiberfenyegetettségekről – milyen típusú a fenyegetés, mennyi áll fenn belőle –, azokról is, amelyeket a többi, már meglévő biztonsági szoftverek nem észlelnek. Az új megoldást a Fortinet és a […]

A Fortinet bejelentette, hogy frissíti a FortiOS elnevezésű kiberbiztonsági operációs rendszerét. A FortiOS 5.4 lehetővé teszi, hogy a felhasználók belső hálózati szegmentálással védekezzenek a fejlett támadások ellen. A FortiOS leegyszerűsíti az összetett támadások kivédését. A legújabb konfigurációk, analitikai képességek és egy-kattintásos parancsok segítségével a vállalatok létrehozhatnak egy olyan belső szegmentált […]

Ahogy közeledik a 2016, a Fortinet a nagyteljesítményű kiberbiztonsági megoldások terén piacvezető vállalat -, és annak a fenyegetéseket kutató részlege, a FortiGuard Labs közzétette éves előrejelzéseit a 2016-os várható malware és hálózatbiztonsági fenyegetésekről, trendekről. 5. Károkozók, amelyek a fejlett sandbox technológiát is képesek megkerülni Sok cég fogott hozzá a sandbox […]

Ahogy közeledik a 2016, a Fortinet a nagyteljesítményű kiberbiztonsági megoldások terén piacvezető vállalat -, és annak a fenyegetéseket kutató részlege, a FortiGuard Labs közzétette éves előrejelzéseit a 2016-os várható malware és hálózatbiztonsági fenyegetésekről, trendekről. 4. Új technológiák, amik elrejtik a támadásra utaló bizonyítékokat A 2015-ben megjelent Rombertik az egyik első […]

Ahogy közeledik a 2016, a Fortinet a nagyteljesítményű kiberbiztonsági megoldások terén piacvezető vállalat -, és annak a fenyegetéseket kutató részlege, a FortiGuard Labs közzétette éves előrejelzéseit a 2016-os várható malware és hálózatbiztonsági fenyegetésekről, trendekről. 3. A felhő, és a virtuális infrastruktúra ellen indított támadások A Venom kódnévre keresztelt sebezhetőség jó […]

Ahogy közeledik a 2016, a Fortinet a nagyteljesítményű kiberbiztonsági megoldások terén piacvezető vállalat -, és annak a fenyegetéseket kutató részlege, a FortiGuard Labs közzétette éves előrejelzéseit a 2016-os várható malware és hálózatbiztonsági fenyegetésekről, trendekről. 2. IoT eszközök támadására kifejlesztett férgek és vírusok Bár a férgek és vírusok által okozott károk […]

Ahogy közeledik a 2016, a Fortinet a nagyteljesítményű kiberbiztonsági megoldások terén piacvezető vállalat -, és annak a fenyegetéseket kutató részlege, a FortiGuard Labs közzétette éves előrejelzéseit a 2016-os várható malware és hálózatbiztonsági fenyegetésekről, trendekről. 1. Megnövekedett számú m2m támadások Több olyan példa került a címlapokra 2015-ben, ami bizonyítja az IoT […]

A Capgemini bejelentette, hogy globális együttműködési partneri megállapodást kötött a nagyteljesítményű kiberbiztonsági megoldások terén piacvezető Fortinettel. A Capgemini, a Fortinet biztonsági termékek kulcsfontosságú szállítópartnereként fog tevékenykedni, s ennek  keretein belül fizikai és virtuális biztonsági védelmet, és biztonsági felügyeleti szolgáltatásokat fog nyújtani.