Szafonov Olga, a Yettel Magyarország lakossági kereskedelmi igazgatója

Átalakította kedvezményrendszerét a Yettel

A Yettel ügyfelei mától szabadságot kapnak a kedvezmények eléréséhez szükséges szolgáltatások összeállításában, amit erre vállalt hűségidő nélkül érhetnek el. A kedvezményért együtt kínált szolgáltatások jellemzően „előre csomagoltak”, és a fogyasztó hiába szeretné saját igényei szerint összeállítani annak összetevőit, erre csak korlátozottan van lehetőség, és sokszor olyan dolgokért is fizetnie kell, amire nincs is szüksége. A…

Részletek
CCC cipő

A CCC megúszta a bírságot

A GVH Versenytanácsa a CCC kötelezettségvállalásainak elfogadásával zárta le az átfeltüntetési gyakorlata miatt indított eljárást. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa elfogadta a CCC Kft. vállalásait és jogsértés vagy annak hiányának megállapítása nélkül lezárta az eljárást. A cég részben már az eljárás során is beszüntette kifogásolt átfeltüntetési gyakorlatait, emellett pedig vállalta a tartós leárazásaival kapcsolatos kommunikációjának…

Részletek
Tóth András, a Gazdasági Versenyhivatal elnökhelyettes, a GVH Versenytanácsának elnöke

A GVH elnökhelyettese szerint hátrányos a gazdaságnak az AI Act

Az AI Act Augusztus 1-jén lép hatályba, a jogszabályt fokozatosan, több lépcsőben kell majd alkalmazni, 2026 közepétől válik kötelezővé. 2024. július 12-én hirdették ki az Európai Unió Hivatalos Lapjában a világ első, mesterséges intelligencia (AI) megoldások működését átfogóan szabályozó rendelete, az AI Act szövegét. A jogszabály augusztus 1-jén lép hatályba, azt ugyanakkor fokozatosan kell majd…

Részletek
LG OLED evo AI M4 televízió

Új, „miniatűr” vezeték nélküli LG tévé érkezett

Már 65 hüvelykes méretben is elérhető az LG OLED evo AI M4, amely az első és máig egyetlen olyan tévé, amely 144 Hz-es képfrissítésre képes vezeték nélkül 4K felbontásban. Az LG Electronics (LG) megkezdi új OLED evo AI M4 sorozatú televíziójának globális bevezetését a hozzá tartozó Zero-Connect Box-szal, amely a vezeték nélküli kapcsolatot biztosítja a…

Részletek
Booking.com

A GVH 382,5 millió forintra büntette a Booking.com B.V.-t

A nemzeti versenyhatóság a feltárt jogsértések miatt 382,5 millió forintra bírságolta a vállalkozást Booking.com-ot. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2018-ban indított versenyfelügyeleti eljárást a Booking.com B.V.-vel szemben. A GVH az eljárás során feltárta, hogy a vállalkozás több ponton is tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott: reklámjaiban hangsúlyozta a szálláshelyek „ingyenes lemondhatóságát”, azonban a fogyasztók a lehetőséget számos szálláshely…

Részletek
Vass Réka, Baker McKenzie

Jó ha tudod! Változtak a jótállás szabályai

A kötelező jótállásra vonatkozó szabályok módosításával a fogyasztók újabb és szélesebb körű jogokat kapnak a vállalkozásokkal szemben. Érdemes ezeket nyomon követni és élni a jogszabályok által biztosított jogunkkal – hívja fel a figyelmet Vass Réka a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda szenior ügyvédje. Idén májusban lépett hatályba az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó, kötelező jótállásról…

Részletek
Gazdasági Versenyhivatal - GVH

Nem szőrözött a GVH-val az Országgyűlés gazdasági bizottsága

Az Országgyűlés gazdasági bizottsága elfogadta a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2023. évi tevékenységéről szóló beszámolóját. A hatóság közleménye szerint tavaly is aktív versenyfelügyeleti munkát végeztek: a GVH Versenytanácsa 97 vállalkozással szemben hozott döntést és több mint 2,2 milliárd forint bírságot szabott ki, amely jogerőssé válás után a központi költségvetésbe kerül (Ez jócskán elmarad a korábbi években…

Részletek
Magyar Nemzeti Bank

MNB: újabb szintre lépett az azonnali fizetés

Április 1-től minden hazai fogyasztó és vállalkozás teljesítheti fizetési tranzakcióit fizetési kérelem elfogadásával és arra válaszul azonnali fizetés kezdeményezésével. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) tájékoztatása szerint az azonnali fizetési kérelem szolgáltatás számos helyzetben, például számlafizetéseknél, internetes vagy fizikai boltban történő vásárlásoknál, vagy akár magánszemélyek közötti pénzküldésnél is használható, így újabb lehetőséget biztosít az elektronikus fizetések,…

Részletek
Fel!