Az Európai Központi Bank (EKB) – 54 pályázó közül – öt vállalatot választott ki, amelyekkel együttműködik a digitális euró felhasználói felületeinek fejlesztésében. A közreműködő pénzügyi vállalatok kiválasztására az EKB által áprilisban közzétett felhívás után került sor. Az ekkor feltételként közzétett „alapvető képességeknek” minden pályázó megfelelt, ám a „különleges képességek” kívánalmainak […]

Fokozott tempót diktálnak az okoseszközös fizetések a K&H-nál, igaz, még bőven van tér a növekedésre – közölte Árva András, a K&H lakossági szegmensért felelős marketingvezetője. Augusztusban a K&H-nál elérhető négyféle fizetési rendszerhez, az Apple Pay-hez, Google Pay-hez, a Garmin Pay-hez és a Xiaomi Pay-hez, vagyis a “digitális kvartetthez” köthető összesített […]

Budapesti központtal erősíti a magyarországi jelenlétét a nemzetközi pénzügyi tranzakciókra szakosodott iBanFirst fintech vállalat. Az iBanFirst jelenleg tíz európai országban, köztük Angliában is jelen van. Nagy potenciált lát a magyar piacban a vállalat belga vezetősége, ezért is döntöttek a lokális bővítés mellett. “A magyarországi fióktelep megnyitásával lehetőségünk van helyi csapat […]

Bár a fizetések az utóbbi években jelentősen, több mint 15 százalékkal emelkedtek, nem emelkedett a fizetés nélkül áthidalható időszak. A 30-59 évesek átlagosan hét hónapot tudnának áthidalni így a K&H biztos jövő felmérése szerint. Ráadásul 35 százalékuk maximum egy hónapig tudná fedezni a kiadásait, ha nem jutna fizetéshez – közölte […]

Egyre nagyobb ütemben emelkedik a vállalatvezetők fizetése — közölte a közép- és felsővezetők toborzásával foglalkozó Wyser Search Hungary Kft. A felméréséből kiderül, hogy a belföldi munkaerőpiacon nem látszanak a visszaesés jelei, továbbra is sok a betöltetlen álláshely, ezért a bérek is magasak. (Már a vasedényhez képest: lásd pedagógusbérek… A -szerk- […]

Nem akarnak visszatérni az irodákba a hazai szakemberek, 93 százalékuk választja a távmunka valamelyik formáját. Egy magyar informatikusok körében készült friss felmérés eredményei szerint a hazai it-szakemberek jóval nagyobb arányban szeretnének élni az atipikus foglalkoztatási formákkal, mint amennyire ezt a hazai munkáltatók számukra jelenleg lehetővé teszik. Ezért egyre többen fontolgatják, […]

Várhatóan tovább nő az informatikusok fizetése, mivel nem enyhül a munkaerőhiány az informatikai szektorban. A szakember-közvetítéssel is foglalkozó informatikai társaság, a Bluebird International Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. szerint koronavírus-járvány az it-munkaerőpiacra is hatással van, munkaerőhiány és bérnövekedés figyelhető meg világszerte. Példaként említik az Egyesült Királyságot, ahol kiemelkedően magasak a bérek: […]

Külföldi utazásaink során inkább bankkártyával, okostelefonnal vagy okosórával fizetünk. A magyarok 62 százaléka, a digitális fizetések külföldi használatát tekintve a második helyen áll a régiós rangsorban a Visa nyolc közép- és kelet-európai országot vizsgáló tanulmánya szerint. A trend a koronavírus-járvány miatti korlátozások idején alakult ki, és ezek a szokások most […]

A Google Play, Apple Store és hasonló digitális piactereken való vásárlások robbanásszerű növekedésére reagálva egységes fizetési platformot hozott létre a Yettel. Az utólagos, pénzintézetek kihagyásával történő tranzakciók népszerűségét mutatja, hogy a mára több milliárd forint forgalmat bonyolító piac az elmúlt évben is jelentős növekedést ért el. A Yettel Pay a […]

Közzétette javadalmazási jelentését a 4iG és a Magyar Telekom. Jászai Gellért, a vállalat vezérigazgatójának és igazgatósági elnökének összes javadalmazása 41 207 208 forint volt a tavalyi üzleti évben. Éves alapbére 36 192 ezer forint, amin felül juttatásként kapott 365 208 forintot és 150 ezer forint eseti jutalmat. Érdekesség, hogy a vezérnél is […]