November 8-án nemzetközi IT rendezvényt tartanak Budapesten. A ME.ET. CEE egy egész napos ingyenes networking esemény és unconference*. A ME.ET. CEE helyszíne az óbudai Goldberger Textilgyár lesz, a főszervező -a működését Szófia és Bukarest után itt is elkezdő- Puzl CowOrKing IT Hub. A bolgár Puzl CowOrKing tapasztalatai szerint a közösségvezérelt […]

Az uniós átlag alatt teljesít Magyarország az Európai Unió legutóbbi jelentése szerint a digitális készségek terén: a honi lakosság mindössze fele rendelkezik legalább alapszintű digitális készségekkel, ami valamivel elmarad az uniós átlagtól és messzi célnak tűnik az évtized végére kitűzött 80 százalék. A megoldás azonban sürgető, hisz gazdasági hátrányt okozhat […]

A Gyurós Tiborról elnevezett Év menedzsere-díjat idén Kő Róbert, a Dorsum Zrt. alapítója, igazgatósági elnöke nyerte. A szövetség egykori alapító-elnökének nevét viselő kitüntetéssel 2001 óta ismeri el a hazai IKT-szektorban meghatározó szakembereket az IVSZ és Gyurós Tibor özvegye. A Gyurós Tibor – Év menedzsere-díj nyertese 2024-ban Kő Róbert, a fintech […]

Észak-koreai hackerek sikerült szoftverfejlesztőként elhelyezkedniük nagy amerikai cégeknél, hogy információkat és pénzt lopjanak Kim Dzsongun rezsimjének. Észak-Korea (KNDK) kihasználja az utóbbi évek egyik legnagyobb munkahelyi trendjét: a távmunkát. Kim Dzsongun rezsimje az amerikai igazságügyi minisztérium szerint több ezer honfitársát helyezte el munkavállalóként világszerte. „Az észak-koreaiak amerikai állampolgárok lopott vagy kölcsönzött […]

Az iBanFirst a román Alin Latu-t nevezte ki Magyarország országigazgatójává.* Latu alig hét éves tapasztalattal rendelkezik a devizapiacon és a nemzetközi fizetések terén, mivel Európa „néhány” leggyorsabban növekvő fintech vállalatánál dolgozott. A LinkedIn szerint 2014-től másfél évig az Oracle-nél volt ügyféladat-kezelési, ellenőrzési és megfelelési elemző, majd 2016-tól 2018-ig egy meg […]

Az utóbbi évek során lényegesen javult a magyar bankrendszer digitális felkészültsége, a következő időszakban a biztosítási és a tőkepiaci szektornak is föl kell zárkóznia. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) digitalizációért és fintech fejlesztésért felelős ügyvezető igazgatója, Szombati Anikó a jegybank legfrissebb fintech és digitalizációs jelentésének bemutatóján elmondta, hogy a mesterséges […]

Elsőként a román piacra lép be a Gránit Bank, amely várhatóan még a harmadik negyedévétől első magyarországi bankként nyújt majd határon átnyúló szolgáltatást. A román piacra kifejlesztett, háromnyelvű applikáción keresztül szelfivel nyithatnak majd az ügyfelek lej- és devizaszámlát és válthatnak kedvező árfolyamon devizát. A szolgáltatás indításához szükséges központi banki regisztrációt […]

Magyarország az iBanFirst legdinamikusabban fejlődő európai piaca több, mint hétszáz ügyféllel és az év első feléveben lebonyolított tranzakciók százötven százalékos növekedésével. Az iBanFirst a deviza- és nemzetközi fizetések globális szolgáltatója százötven százalékos növekedést ért el Magyarországon tranzakciós volumenben 2024 első félévében az előző év azonos időszakához képest. Ez a jelentős […]

Már több mint 15 országban szolgálja ki e-kereskedelmi partnereit az adatvezérelt fizetési megoldásokra specializálódott Barion. A magyar fintech cég 2023-ban összesen 6,8 millió eurós árbevételt ért el a bel- és külpiacokon. Az elmúlt évet 1,3 millió eurós nyereséggel és közel 60 százalékos árbevétel növekedéssel zárta a magyar Barion, emellett négyszeresére […]

A Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) és a Startup Genome közös kutatása alapján 41 százalékkal emelkedett a magyar startup ökoszisztéma értéke. A tájékoztató szerint a London TechWeeken mutatta be a 2024 Global Startup Ecosystem Report-ot (GSER) a Startup Genome és a Global Entrepreneurship Network. A GSER startup adatbázisa globálisan egyedülálló: közel […]