A családokban a személyesen együtt töltött idő mellett a „digitálisan együtt töltött idő” is nagyon fontos – véli Nyakas Levente, aki szerint az állam tudja mi a megfelelő tartalom. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatudományi Intézetének vezetője szerint a médiatartalmakkal és a világgal kapcsolatos közös értelmezések nagyon fontosak […]

A 2007-2013. évi, idén záruló Gazdaságfejlesztési Operatív Program (GOP) forrásából utolsóként elérhetők a megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztató, valamint az informatikai témájú kutatás-fejlesztés és innováció (K+F+I) projekteket fejlesztő kis- és középvállalkozásokat támogató pályázati felhívások – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI-vel. A „Versenyképes IKT szektor fejlesztése” kiírás célja az információs […]

1

A startup vállalkozások innovációihoz szükséges környezet megteremtése a befektetésen kívül újfajta pályázatokat és újfajta intézményeket igényel — jelentette ki Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságstratégiáért felelős államtitkára. Véleménye szerint a kutatás-fejlesztés és innováció területén nem szerencsés központi forráselosztó rendszerben, nagy központi pályázatokban gondolkodni. Hangsúlyozta, hogy a startup támogatási rendszert elemekből […]

Innovációs központot létesít az Albacomp RI Rendszerintegrációs Kft., a mintegy 1,5 milliárd forint összköltségű projekthez a cég az Új Széchenyi Terv pályázatán közel 850 millió forint uniós támogatást nyert – közölte a székesfehérvári vállalat az MTI-vel. Az kft. várhatóan 2014 végéig 4 ezer négyzetméteres irodaházat és gyártócsarnokot épít, ahol helyet […]

  Az IND Group és a Kirowski Isobar a hónap elején immár negyedik alkalommal rendezte meg Magyarország egyetlen pénzügyi innovációkkal foglalkozó tematikus eseményét, a Finnováció Konferenciát. A pénzügyi szektor szereplőinek szóló Finnovációt 2009 óta szervezi meg az IND Group és a Kirowski Isobar – a rendezvény legfőbb célja, hogy előrevetítse, […]