Jó évet zár a Schneider Electric 2023-ban Magyarországon, halad a cég Dunavecsén megvalósuló okosgyárának építése, és emellett több milliárd forintot ruháztak be más magyarországi üzemeikben. A társaság közleménye szerint idén márciusban tették le a Dunavecsén épülő Duna Smart Power Systems (DSPS) alapkövét, az év végére elkészült a 25 ezer négyzetméter […]

A Logiscool hálózat bejelentette tananyagának jelentős bővítését: a mesterséges intelligencia (MI) oktatásának még szélesebb körű integrálását. Mivel a mesterséges intelligencia egyre inkább életünk szerves részévé válik, a Logiscool szerint a gyerekeknek már egészen fiatal koruktól kezdve érdemes megismerkedniük az MI használatával. Éppen ezért tananyaguk egyre gyorsabban bővül MI alapismeretekkel, koncepciókkal […]

A magyarok 42 százaléka olvas valamilyen gyakorisággal nyomtatott könyvet, ez az érték e-könyvek esetén tizenegy százalék, míg az e-hangoskönyveknél hét százalék. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) megbízásából az eKönyv Magyarország Kft. és a Társadalomkutatási Intézet Zrt. 2023 tavaszán végzett kutatást a teljes felnőtt magyar lakosság könyvolvasási és könyvvásárlási […]

Az év utolsó hónapjában is rejtélyes új sorozatok, ünnepi filmek, szórakoztató és ismeretterjesztő tartalmak közül válogathatnak a Direct One előfizetői. A tartalomszolgáltató kínálatában az egész család megtalálja a kedvenc műsorát, legyen szó vígjátékokról, drámákról, sporteseményekről vagy klasszikus magyar filmekről. A Direct Now alkalmazással a karácsonyi készülődés alatt és utazás közben […]

November végén a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem adott otthont annak a JunctionX Budapest hackathon programozói versenynek, amelyen idén az eddigi legtöbb, 72 befejezett pályamunkát értékelt a zsűri. A kettő-öt fős csapatok a verseny előtt két nappal ismerhették meg a választható kihívásokat, amelyekre 48 órát követően kellett prezentálniuk megoldásukat és a megvalósíthatóságot […]

A legdinamikusabb technológiai cégeket díjazó Deloitte Central Europe 2023-as Technology Fast 50 programjára 16 közép-európai országból több mint 400 pályázat érkezett. A könyvvizsgáló és adótanácsadó társaság közleménye szerint a jelentkező cégeknél az elmúlt két évhez képest csökkent a növekedési ráta mértéke, az idei Fast 50 cégek által elért 1502 százalékos […]

Ugrásszerűen megnőtt idén a pénzügyi csalások, adathalász támadások, internetes és telefonos visszaélések száma és mértéke, szektorszinten a második negyedévben hétmilliárd forint volt a csalásokból származó kár, ebből az Ersténél ötszázmillió forintos veszteség keletkezett. Az áldozatok egyaránt megtalálhatóak az átlag ügyfelek között és a prémium- és privátbanki szegmensben is, ahogyan a […]

Az Igazságügyi Minisztérium (IM) a fogyasztóvédelem és az áldozatsegítés révén is kapcsolódik a kiberbiztonsághoz — mondta Répássy Róbert. Az IM parlamenti államtitkára az online csalások visszaszorítása érdekében KiberPajzs elnevezéssel tavaly indított oktatási-kommunikációs program összegző konferenciáján elmondta: a szakmailag leginkább érintett szervezetek felismerték, hogy az online térben fenyegető veszélyeket csak együttműködve […]

Lezárult a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) Programozd a jövőd! elnevezésű, több mint tízmilliárd forintos projektje. A KIFÜ közleménye szerint a projekt hozzájárul a digitális gazdaság fejlődéséhez és fontos szerepe van abban, hogy egyre több fiatal tanul tovább ezen a területen. A projekt felsőfokú informatikai képzéseket bemutató pályaorientációs előadásain az […]

A European Grassroots Esport projekt keretén belül a Magyar E-sport Szövetség (HUNESZ) pályázatot írt ki azon magánszemélyek, szervezetek, csoportosulások számára, akik e-sporthoz kapcsolódó, alulról szerveződő aktivitást kívánnak megvalósítani 2024-ben. A European Grassroots Esport projekt egy olyan, Erasmus+ keretein belül megvalósuló, nemzetközi összefogásra épülő program, amely arra tesz kísérletet, hogy elérhetővé […]