A G7 vezetői szombaton a mesterséges intelligencia (MI) „megbízható” fenntartása érdekében technikai szabványok kidolgozására és elfogadására szólítottak fel, mondván, hogy a technológia irányítása nem tartott lépést a növekedéssel. A japán Hirosimában ülésező G7-országok vezetői elismerték, hogy a „megbízható mesterséges intelligencia közös jövőképének és céljának” eléréséhez szükséges megközelítések eltérőek lehetnek, ugyanakkor […]
feltörekvő
Az okostelefonok globális kiszállítása 14,6 százalékkal, 268,6 millióra csökkent az első negyedévben a tavalyi azonos időszakhoz képest. Az International Data Corporation (IDC) legfrissebb jelentése szerint az eladások visszaesése meghaladta az elemzőcég korábbi, 12,7 százalékos várakozását. Az okostelefonok kiszállítása már a hetedik negyedévben csökkent, elsősorban a gyenge kereslet, a magas infláció […]
A német it-szolgáltató adesso SE összeolvasztja magyarországi leányvállalatait. Az adesso orange Kft. és az adesso Hungary Software Kft. tevékenységeinek közös üzleti szervezetbe való egyesítésével a vállalat célja, hogy ügyfeleinek teljeskörű támogatást nyújtson az informatikai létesítmények SAP S/4HANA-ra és a felhőalapú technológiákra történő átállásában. A tervek szerint a két leányvállalat az […]
Megéri a cégeknek a digitális átállás: a digitális transzformáció javította a cégek eredményességét, és ez magabiztossá teszi a vállalatokat a napjainkban tapasztalható bizonytalanságokkal, kihívásokkal szemben. A KPMG felmérése szerint csaknem minden válaszadó megemlítette, hogy az elmúlt két évben szervezete digitális átalakulása javította az eredményességet, illetve a teljesítményt: a válaszadók közel […]
Két nemzetközi innovációs rangsor szeptember végén megjelent idei kiadása a világ és Európa legjobbjai között értékeli a magyar teljesítményt a high-tech gyártásban és kivitelben. A 2022-es Globális Innovációs Index szerint Magyarország tavalyhoz képest három helyet javítva az ötödik a csúcstechnológiás termékek előállításában – jelentette ki Palkovics László. A technológiai és […]
Július 5-én elfogadta az Európai Parlament (EP) azt a két rendeletet, amelyek elsődleges célja a nagy online platformok határozottabb szabályozása. Az új rendeletek kifejezetten figyelnek a gyerekekre, mivel az őket célzó reklámtevékenységet szélesebb körben tiltani fogják, de visszafogják az adatalapú marketinget, és határozottak lesznek a felhasználókat manipuláló, megtévesztő, pszichés befolyásoláson […]
A járvány után újabb lendületre kapott a pénzügyi szektor digitális átalakítása: a banki termékek egyre szélesebb köre elérhető digitális módon, és az ügyfelek több mint négyötöde használ már digitális banki csatornákat – ismertette Szombati Anikó. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ügyvezető igazgatója a jegybank legfrissebb, 2022-es FinTech és digitalizációs jelentését […]
Vezető technológiai cégek vezetőit hívták meg a Fehér Házba, hogy megvitassák a szoftverbiztonság kérdését, mert az Egyesült Államok több jelentős kibertámadást szenvedett el tavaly. Decemberben Jake Sullivan, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója meghívta a nagy technológiai cégek vezetőit, miután felfedeztek a Log4j nevű nyílt forráskódú szoftverben egy biztonsági rést, amelyet […]
Harmadik alkalommal hirdette meg a Vodafone Magyarország Alapítvány a Vodafone Digitális Díjat, amellyel az a célja, hogy évről-évre ösztönözze és elismerje azokat az innovátorokat, akik digitális megoldásukkal valamely társadalmi kihívásra kínálnak megoldást, fejlesztésükkel hozzáadnak a közösség mindennapjaihoz és kész megoldásaik megvalósításával elősegítik az esélyegyenlőséget. Erre a díjra pályázott a SignAll […]
Az ESET szakemberei összegyűjtöttek öt jellemző nehézséget, ami miatt a vállalatok folyamatosan küszködnek a megfelelő kiberbiztonsági körülmények kialakításával. Szakemberhiány Sok vállalat vadászik akár tapasztalt, akár feltörekvő kiberbiztonsági szakemberekre, hogy segítsenek nekik a különböző fenyegetések elleni védelem kialakításában, ám egyszerűen nincs elegendő jelölt. Bár a kiberbiztonsági munkaerőhiány évek óta először mutat […]