Átfogó informatikai fejlesztés indul a Zeneakadémián az uniós helyreállítási alap támogatásával, több mint 1,2 milliárd forintból – közölte a a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem (Zeneakadémia). Sikeresen pályázott a Zeneakadémia, mintegy 1,25 milliárd forintot (ebből csaknem egymilliárd forint uniós forrás) nyert el az intézmény. A gyakorlati képzés digitális fejlesztése Liszt Zeneakadémiáján […]

A Gazdaságvédelmi akcióterv részeként meghirdetett Újratervezés programot összesen 8871 jelentkező végezte el sikeresen. Az ingyenes, informatikai online alapozó képzés többek között azokat célozta, akik a koronavírus-járvány miatt munka nélkül maradtak, idejük szabadult fel, vagy fontolgatták az informatikai pályára lépést. A képzésre közel 62 ezren jelentkeztek, azt közel ötvenezren kezdték meg. […]

A kormány az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető tömeges megbetegedést okozó járvány megelőzése, a magyar állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében elrendelt veszélyhelyzet során a felnőttképzésben folyó oktatás és szakmai vizsgáztatás biztosításának eltérő szabályairól hozott rendeletet március 26-án. A rendelet értelmében mától online formában is megvalósíthatóak a felnőttképzések – ismertette az […]

November 4. IBM Lotus Domino 8.5 System Administration Fundamentals November 4-5. UML ismeretek üzleti alkalmazások tervezéséhez November 4-6. Bevezetés a tervezési minták és a refaktoring használatába Java nyelven November 4-6. Linux alapú levelezőszerver megoldások tanfolyam November 4-6. Microsoft Access 2003 alapok November 4-6. Microsoft Access 2007 középhaladó November 4-6. Microsoft […]