A következő években a játékok a mindennapi életünk azon területeire is eljutnak majd, ahol eddig még nem találkozhattunk velük állítja az Ericsson ConsumerLab „A játékok új dimenziói” című jelentésében. A monoton munkában, a testmozgásban és a legegyszerűbb tevékenységekben is megjelennek olyan játékos elemek, amelyek sokkal élvezhetőbbé és hatékonyabbá teszik a […]

A világ mobil-előfizetéseinek összesített száma tavaly közel 6,7 milliárd volt, ami azt jelenti, hogy majd minden emberre jut egy mobilelőfizetés, hiszen nem hivatalos statisztikák szerint 2014-re 7,2 milliárdan éljük fel a bolygó erőforrásait. Ebből 109 millió az új előfizetés, amelyek a negyedik negyedév során adódtak hozzá az összesített adathoz. Az […]

A barcelonai Mobil Világkongresszus nyitónapján a média képviselői és az elemzők számára tartott rövid előadásán Hans Vestberg, az Ericsson elnök–vezérigazgatója, összegezte az infokommunikációs szektor főbb 2013-as eredményeit, amikor is az összes telefoneladás több mint 55 százalékát okostelefonok tették ki, és az LTE előfizetések száma elértek a 200 milliót. Vestberg kijelentette: […]

Az Ericsson és a Royal Philips közösen kezdték meg új összekapcsolt innovatív LED közvilágítási modelljük forgalmazását. A közösen fejlesztett megoldás egyidejűleg oldja meg a korlátozott költségvetésű városok (magyarul – csóró, elkölthető pénzzel alig rendelkező) két jelentős problémáját: jobb hálózati teljesítményt és kiváló minőségű, energiatakarékos közvilágítást biztosít a sűrűn lakott városokban. […]

Az épületen belüli környezet különleges kihívásokat állít a mobilszolgáltatók elé: a jelenlegi beltéri megoldásokat főleg a hanglefedettség szem előtt tartásával építették ki, és nem felelnek meg az alkalmazások növekvő kapacitásigényének — állítja az Ericsson közleménye. A társaság Radio Dot System elnevezésű rendszere hang- és adatszolgáltatást is biztosít az épületeken belül. […]

Az Ericsson a barcelonai Mobil Világkongresszuson ismerteti „Future TV Anywhere” megoldását, felhasználói felületét és funkcióit. A modern technológiák sok más mellett a televíziózást és a médiafogyasztás egyéb módjait is újradefiniálják. A felhasználóélmény azonban még mindig sokszor töredezett és általában véve is csalódást keltő lehet. Eközben egyre jellemzőbb a különböző videó-szolgáltatások […]

A mobil és digitális technológiák egyre mélyebben meggyökereznek társadalmunkban, mára már az üzleti és a magánéletbe is behatolnak. Ez a változás kihatással van munkavégzésünkre és a munka szervezésének módjára is. Az Ericsson friss tanulmánya e változások mibenlétét, illetve a legfontosabb trendekre is rávilágít. „Arra voltunk kíváncsiak, hogyan boldogul az ember […]

Az Ericsson a február végén a barcelonai Mobil Világkongresszuson fogja bemutatni új „kiscellás” szolgáltatását. Ezt a megoldást azokban az esetekben lehet a hálózattal szemben megnövekedett teljesítményigény kezelésére használni, amikor a meglévő hálózatok sűrítése nem lenne ésszerű. Olyan környezetekre gondoljunk, mint például a stadionok, forgalmas utcák és többszintes irodaépületek, ahol rengetegen […]

A Mobilgyártók Fórumának (MMF) legfrissebb jelentése szerint 2013-ban 148 millió hamis mobiltelefont adtak el forgalmazói hálózatokon keresztül és még ennél is több találhatott gazdára nem hivatalos üzletekben, aukciós weboldalakon és a feketepiacon — írja a vanguardngr.com nyomán a hamisitasellen.hu. Jelentős mennyiségű telefon kerül eladásra a szürkepiacon is, ami olyan értékesítési […]

Az Örmény Köztársaság kormánya és az Örmény Köztársaság Pénzügyminisztériumának külföldi finanszírozású projekteket irányító központja az Ericssont választotta a horvátországi társvállalkozása, az Ericsson Nikola Tesla révén az örményországi integrált egészségügyi információs rendszer szállítására és telepítésére. A telepítés kiterjed a központi kórházi információs rendszer és a központi egészségügyi egyesített rendszer üzembe helyezésére. […]