Ha nem is Bicskéig, pláne nem Lovasberényig, de meghosszabbították Rékasi Tibor vezérigazgatói szerződését, ami nem meglepetés, hiszen kiemelkedő teljesítményt ért el a Magyar Telekom tavaly. A Rékasi szerződését meghosszabbították, az igazgatóság döntése értelmében szerződése újabb három évig, 2027. június 30-ig szól. A cég vezérigazgatója elmondta, hogy 34 százalékkal nőtt a […]

A Magyar Telekom Nyrt. adózott nyeresége 25,8 milliárd forint volt tavaly a negyedik negyedévben, éves bázison 50,5 százalékkal nőtt, konszolidált árbevétele pedig 15,1 százalékkal 229,2 milliárd forintra emelkedett. A társaság közlése szerint az adatok meghaladják az elemzői konszenzust, amely az árbevétel közel 12 százalékos, és a nettó eredmény 21,5 százalékos […]

A világátlag felett teljesített tavaly Közép- és Kelet-Európában a cégvásárlási piac (M&A, mergers and acquisitions). A Mazars közleménye szerint a térség országaiban 37,3 milliárd euró értékben összesen 1097 tranzakciót bonyolítottak le a befektetők – írta a nemzetközi tanácsadó cég, amely a nyilvánosságra került tranzakciós adatok alapján úgy látja, hogy a […]

Növelte forgalmát és javította eredményét tavaly a Bosch csoport, ennek ellenére mégsem derűlátó. A technológiák és szolgáltatások szállításával foglalkozó csoport a 2023-as üzleti évben várakozásai szerint teljesített. Az előzetes adatok alapján az árfolyamhatások nélkül nyolc százalékos, azt figyelembe véve négy százalékos növekedéssel, 91,6 milliárd euró árbevételt ért el. Az öt […]

Egyre többen ismerik a mesterséges intelligenciát (MI) és a metaverzumot (virtuális világ), a felhasználók száma emelkedik. A Deloitte legfrissebb Digital Consumer Trends kutatása szerint egyre többen rendelkeznek az alapismeretekkel a metaverzummal kapcsolatban: a megkérdezettek 36 százaléka már hallott róla, 22 százaléka keveset tud is róla, míg hét százaléknak komolyabb ismerete […]

Az idén meghirdetésre kerülő új, beruházási jellegű pályázati felhívások előkészítése során az Agrárminisztérium (AM) azon dolgozik, hogy a projektek értékelése során azok digitális tartalmát és megalapozottságát jóval nagyobb hangsúllyal bírálják el az eddigiekhez képest. Az adatalapú és precíziós technológiákat alkalmazó gazdálkodás minden olyan gazdálkodó számára elkerülhetetlen, aki olyan terményekkel, áruval […]

Újabb céggel bővül a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) standard piaca; január 26-án már ebben a kategóriába forognak a jelenleg az Xtend piacon jegyzett Gloster törzsrészvényei. A társaság közleménye szerint a BÉT jóváhagyta a társaság kérelmét és felvette a terméklistára a Gloster Infokommunikációs Nyrt. papírjait. A tőzsdei kereskedés a társaság 18 176 440 […]

Amerikai, ázsiai és európai egyetemeket utasított maga mögé a győri Széchenyi István Egyetem nemzetközi hallgatókból álló csapata egy vállalatirányítási versenyen. A második helyezést elért fiatalok három különböző terület szaktudását hozták a közös munkába, melynek célja egy vállalat sikeres működtetése volt szimulációs környezetben. Egy kanadai szervezésű nemzetközi versenyen vett részt nemrégiben […]

A Scope Ratings hitelminősítő éves felülvizsgálata szerint, a magyarországi és az albán távközlési piacon megszerzett erős piaci pozíciók, valamint a csoporton belül megkezdett integrációs folyamatok javítják a 4iG hitelmutatóit. A 4iG közleménye szerint a Scope Ratings stabilról pozitív kilátásúra változtatta a 4iG kibocsátói adósságbesorolását (BB-), ami a jövedelmezőség javulásával későbbiekben […]

Idén 35. alkalommal adták át a technológiai innováció, műszaki és mérnöki kutatómunka terén mutatott kiemelkedő teljesítmények elismeréseként a Gábor Dénes-díjakat. A társadalmi fejlődés csak magas szinten képzett alkotó emberek közreműködésével biztosítható, ezért társadalmi érdek a kutató, fejlesztő, feltaláló, oktató szakemberek kiemelkedő teljesítményének elismerése és sikereik példaként állítása. Ezt célozzák a […]