Mérföldkőhöz érkezett az Országos Erdészeti Egyesület Wagner Károly Erdészeti Szakkönyvtárának digitalizálása: az Agrárminisztérium támogatásával 2017-ben indult program keretében immár ezer kötet, kétszázezer oldal szakirodalom érhető el digitálisan a könyvtár keresőfelületén – közölte az Agrárminisztérium. Annak érdekében, hogy a több mint 100 év alatt összegyűlt, mára több mint 22 ezer kötetet […]

Fa Book néven, okostelefonon futtatható terepi fahatározó alkalmazást fejlesztett ki az Országos Erdészeti Egyesület, az ingyenesen letölthető program 111, a hazai erdőkben előforduló fa- és cserjefaj, illetve fajcsoport azonosításában nyújt segítséget – közölte az egyesület. A szervezet tájékoztatása szerint a vizuális meghatározást választva közérthető ikonok segítik a felismerés folyamatát. A […]

Az illegális fakitermelés korlátozását célzó SUMAL-program szeptember 21-én, míg a 2014/470-es kormányhatározat október 8-tól lép hatályba – tájékoztatott a Szatmári Friss Újság a csütörtökön. Az új romániai jogszabály átláthatóbbá teszi a faanyag útjának nyomon követését az erdőben való kivágástól a feldolgozásig, s ennek érdekében egy egységes, áttekinthető és könnyűszerrel nyomon […]