Kulcs a net világához címmel két kiadványt jelentetett meg a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH); az iskoláskorú gyerekeknek, valamint szüleiknek és a pedagógusoknak szóló tájékoztatókról Péterfalvi Attila azt mondta, szeretnék, ha az internetes szótárt, fogalmakat, konkrét jogeseteket és pozitív nemzetközi példákat ismertető kiadványok beépülnének a magyar közoktatásba, így például […]

  Magyarország több országgal együtt szorgalmazza a személyes adatok hatékonyabb védelmét, a kor követelményeinek megfelelő szabályozást – mondta Kaleta Gábor, a Külügyminisztérium sajtófőosztályának vezetője az MTI-nek. Mint elmondta, Guido Westerwelle német külügyminiszter néhány hónapja kezdeményezte a modern technológiáknak megfelelő nemzetközi jogi keret kialakítását a személyes adatok védelmére, és hozzá csatlakozott […]

  Az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) az ENSZ-központ kommunikációját is megfigyelte és lehallgatta – írja friss számában a Der Spiegelre hivatkozva az MTI. Edward Snowden kiszivárogtató birtokában lévő dokumentumokra hivatkozva a német hírmagazin azt állítja: az NSA-nak 2012 nyarán sikerült behatolnia a világszervezet belső videokonferencia-rendszerébe, és feltörnie annak biztonsági kódját. […]

  Kiberbiztonsági kérdésekkel foglalkozó külön irodát hozott létre a kínai külügyminisztérium – jelentette be pénteken a külügyi szóvivő, Hua Csun-jing. Ez az iroda lesz ezentúl felelős a számítástechnikai hálózatok biztonságához kapcsolódó diplomáciai tevékenységekért – hangzott el. A szóvivő elmondta, országa e területen továbbra is fenn kívánja tartani a kommunikációt és […]

  Az Egyesült Államok meg akarja akadályozni, hogy az ENSZ vegye át az ellenőrzést az Internet felett. Az év végén Dubai-ban tartandó ENSZ csúcstalálkozó egy újfajta, nemzetközi cenzúrához, adókhoz, és korlátozásokhoz vezethet, legalábbis több demokrata és republikánus képviselő, az Internet Society és az Internet atyja Vinton G. Cerf szerint. Felhívták […]