1

Ünnepélyes keretek között felavatták az európai és japán összefogásban Nakában épített JT-60SA kísérleti fúziós berendezést, amelyben egy magyar fejlesztésű intelligens kamerarendszer segíti a fúziós folyamatok megértését, ezen keresztül láthatják a kutatók az első plazmát. A berendezés sikeres működése jelentős mérföldkő mind a tudományos közösség, mind az ipar számára, és új […]

Újratölthető cink-levegő akkumulátor környezetbarát, nagy teljesítményű prototípusát fejlesztették ki a Debreceni Egyetem (DE) természettudományi és technológiai karának kutatói. Az új típusú energiatároló cellulóz alapú, biológiailag lebomló anyagokat használ adalékanyagként és membránként, a fejlesztés már a léptéknövelés fázisában tart — közölte a DE sajtószolgálata. Közleményük szerint a megújuló energia hasznosíthatóságát, annak […]

Egy nemzetközi kutatócsoport az ELTE kutatóinak közreműködésével eddig nem ismert térszerkezeteket, óriás „mágneskígyókat” talált a Nap mágneses terében. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) közleménye szerint a felfedezés közelebb viheti a kutatókat a Nap egyik legmakacsabb rejtélyének megértéséhez, a kígyószerű mintázatok megmagyarázhatják, hogy a várakozással ellentétben miért sokkal forróbb a Nap […]

Az Európai Űrügynökség (ESA) kedden bemutatta a júliusban felbocsátott Euclid űrteleszkóppal készített első színes képeket a világegyetemről. A Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont (CSFK) a közleményében azt írták: még soha egyetlen távcső sem volt képes ennyire éles fotókat készíteni ilyen széles égterületről, és egyúttal ilyen messzire tekinteni a távoli univerzumba. Beszámoltak arról, […]

A jövő hónap közepén Neumann után, szabadon címmel konferenciát rendez az NJSZT és a SZTAKI. A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) és a Neumann János Számítógéptudományi Társaság (NJSZT) közös konferenciáján az előadásokon szó lesz egyebek mellett a kvantumszámítógép és a kvantuminternet rejtelmeiről, a jövő repülőgépeiről, és az is kiderül majd, […]

  Két-háromszoros a kutatócsoportok túljelentkezése a szegedi lézerkutató-központban, az ELI ALPS-ban. Szabó Gábor, fizikus, akadémikus, az ELI-Hu Nonprofit Kft. ügyvezetője a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program monitoring bizottságának látogatásán azt mondta, a három helyszínen – Szeged mellett Prágában és Bukarestben – megvalósult ELI ALPS (Extreme Light Infrastructure Attosecond Light Pulse […]

A szolnoki távhőtermelést és szolgáltatást ellátó MVM Oroszlányi Távhőtermelő és Szolgáltató Zrt. (MVM OTSZ) okos távhőmérési rendszert alakított ki a városban. Az Magyar Villamos Művek (MVM) közleménye szerint a modern fűtési költségosztók és használati melegvízmérők megteremtik a rádiós rendszerű jeltovábbítás lehetőségét, így az időszakos fogyasztás leolvasásához nem kell az ügyfélnek […]

A Sandberg bemutatta legújabb vezeték nélküli powerbankját. A Sandberg Mag Wireless Powerbank 10000 annyira okos, hogy már majdnem intelligens. A powerbank számos töltési funkcióval rendelkezik. A Qi-kompatibilis okostelefonokat teljes mértékben vezeték nélkül töltheted úgy, hogy a telefont a powerbank tetején található töltőállomásra helyezed. A töltőállomás mágneses, ezért a MagSafe támogatással […]

Racsek Dánielt nevezték ki a Schneider Electric dél-kelet-európai régiójában a Digital Energy területért felelős alelnöknek. Racsek 2023. június elsejétől tölti be az alelnöki pozíciót, a mindössze 36 éves szakember a legfiatalabb, aki a régióban ilyen kinevezést kapott. A szakember közgazdász diplomája megszerzése után nem sokkal csatlakozott a Schneider Electric csapatához […]

Szalay A. Sándor Széchenyi-díjas fizikust a National Academy of Science, az Egyesült Államok legnagyobb tekintélyű tudományos társaságának tagjává választották. Az 1863-ban alapított NAS legutóbbi közgyűlésén százhúsz új tagot választott, köztük van Szalay Széchenyi-díjas fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) levelező tagja. A magyar akadémikusok közül a National Academy of Science-nek csak […]