Az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) elnöke, Laufer Tamás bemutatta a szövetség által készített közoktatási cselekvési tervet. Annak érdekében, hogy a tervezet valódi programmá váljon az oktatási kiáltványukat már a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) és az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) egyes államtitkárságaihoz is eljuttatták. Véleménye szerint az iskolarendszer képtelen […]

A térítésmentes jelnyelvi tolmácsszolgáltatásra 390 millió forintot különített el a kormány az idei költségvetésből, közölte Czibere Károly, az EMMI szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára és Tapolczai Gergely országgyűlési képviselő Székesfehérváron. A támogatás a siket, nagyothalló és siketvak személyek jelnyelvi tolmácsszolgáltatáshoz való hozzáférésének biztosítását szolgálja, ezáltal önálló életvitelük és […]

Fiatalok önkéntes munkáját segítő honlapot hoz létre az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) májusban – mondta Schanda Tamás János, a tárca ifjúságpolitikáért felelős helyettes államtitkára a „Rólad szól” konzultációs programsorozat eddigi tapasztalatai alapján. A helyettes államtitkár szerint a fiatalok a legelkötelezettebbek az önkéntes munka iránt, a portál célja, hogy összekössék azokat, […]

A digitális forradalom időszakában diákoknak és tanároknak egyaránt létfontosságú az informatikai eszközök tudatos használata – hangsúlyozta az Emberi Erőforrások Minisztériumának helyettes államtitkára hétfőn, a CodeWeek (Európai Programozási Hét) budapesti zárórendezvényén. Pölöskei Gáborné elmondta: a pedagógusok és tanulók közötti információs szakadék megszüntetéséhez a tanárok nyitottságára és továbbképzésére van szükség, hogy az […]

A kormány évente ötvenmillió forintot biztosít a telefonos lelkisegítő-szolgálatok szakmai és pénzügyi támogatására – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) parlamenti államtitkára az MTI-vel. Rétvári Bence egyúttal jelezte: az aktuális feladatokat kétévente felülvizsgálják és kormányhatározatban rögzítik. Az államtitkár hangsúlyozta: a telefonos lelkisegítő-szolgálatok a nap 24 órájában önkéntesekkel végzik anonim és […]

Ötödik alkalommal adták át a Fogyatékosság-barát Munkahely elismerést, melyet az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Salva Vita Alapítvány 2010-ben vezetett be, hogy az álláskereső fogyatékos emberek és a foglalkoztatásukra nyitott munkáltatók egymásra találását elősegítse. Az elismerés a munkáltatót a logó használatára jogosítja, mely a társadalom és a fogyatékkal élők felé […]

A tavaly hatalmas sikerrel elindított Múzeumkert Fesztivál folytatásaként a TIT Kossuth Klub Egyesület az Emberi Erőforrások Minisztériumával, a Vidékfejlesztési Minisztériummal és a Józsefvárosi Önkormányzattal együttműködve a kulturális pogramok mellett idén is megszervezi tudomány- és tehetségnépszerűsítő nagyrendezvényeit a Magyar Nemzeti Múzeum kertjében, április 24-25-én. Az elmúlt évben mintegy ötven kiállítóval, és […]

Orbán Viktor miniszterelnök Ózdon elhelyezte a hajdani kohászati üzemek területén felépítendő, 2,5 milliárd forintba kerülő digitális archívum időkapszuláját csütörtökön. A Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézetet (MaNDA), az Országgyűlés 2011. június 6-án a mozgóképről szóló törvény módosításával hozta létre. Az egykori Magyar Nemzeti Filmarchívum bázisán megalakuló új szervezet feladata, hogy […]

A kormány tavaly csaknem kilenc milliárd forintot fordított a hajléktalanok ellátására. A Központi Elektronikus Nyilvántartás a Szolgáltatást Igénybevevőkről (KENYSZI) a 8 milliárdnyi normatív finanszírozás felhasználását kívánja hatékonyabbá tenni, nem csak a hajléktalan-ellátásban, hanem egyéb szociális és gyermekvédelmi szolgáltatásban is. A KENYSZI-t 2012. júliusában vezették be annak érdekében, hogy a szolgáltatások […]

Szabó Balázst bízta meg az emberi erőforrások minisztere a köznevelési intézmények informatikai fejlesztésével – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szerdán az MTI-vel. Mint írják, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) miniszteri biztost kap, akinek a fejlesztési javaslatok kidolgozása lesz a feladata. Szabó a Magyar Közút Zrt. 2009 és 2011 közötti […]