A Facebook és a YouTube is eltávolította a brazil elnök videóit. Jair Bolsonarót azért tiltották le, mert a videókban azt állította, hogy a koronavírus elleni oltás AIDS-et okoz. Bolsonarónak ez már a sokadik ökörsége a koronavírus-járvány elbagatelizálásával kapcsolatban. Először az egész járványt vonta kétségbe, aztán úgy gondolta, jobb ha terjed […]

Messze nincsenek kihasználva az ötödik generációs hálózat adta lehetőségek, annak ellenére, hogy jelenleg a világon már 176 kereskedelmi 5G hálózat működik, amelyek több mint ötszázmillió előfizetőt szolgálnak ki – mondta Ken Hu, a Huawei Technologies soros elnöke. Az elnök szerint az 5G terjedését három fő terület, a virtuális és kiterjesztett […]

Idén először képviselik az országot hivatalos keretek között a magyar e-sport válogatottak világeseményen. Biró Balázs, a Magyar E-sport Szövetség (HUNESZ) elnöke felidézte, a 2017-ben alakult szövetség 2020 elején ott volt az európai szövetség alapító tagjai között, majd tavaly év végén a nemzetközi szövetséghez is csatlakozott. Biró szerint újabb mérföldkőhöz érkezett […]

A kiberbiztonság ügye „alapvető nemzetbiztonsági kihívást” jelent az Egyesült Államok számára – jelentette ki Joe Biden, mielőtt kormánya tagjaival, valamint vezető technológiai és pénzügyi vállalatok vezetőivel tárgyalt. „A valóság az, hogy meghatározó infrastruktúránk nagy részét a magánszektor birtokolja és üzemelteti, és a szövetségi kormány nem képes egyedül megbirkózni ezzel a […]

Donald Trump három-négy hónap múlva elindítja saját internetes közösségi oldalát – nyilatkozta az Corey Lewandowski, Trump volt vezető kampánytanácsadója. Lewandowski az új platformot egy „interaktív kommunikációs eszközként” mutatta be, amelyen keresztül az emberek közvetlenül kommunikálhatnak majd a bukott elnökkel. „Azt tapasztalhattuk a technológiai óriásvállalatoktól, hogy ha nem értesz egyet a […]

Tisztújító közgyűlést tartott a Magyarországi Vezető Informatikus Szövetsége (VISZ). Mind az 2019-ben megválasztott elnök, mind az elnökségi tagok mandátuma lejárt, ezért a közgyűlés új elnökségről döntött. A VISZ új elnökségi tagja Gazdag Ferenc it-vezetői pályája 2005-ben indult, amikor kinevezték a Sanofi-Aventis csoport hazai kereskedelmi lányvállalata it-üzemeltetésének élére. 2008-tól az EGIS-nél […]

Nemzetközi szabályrendszert kell kidolgozni az országok információs térben való magatartására vonatkozóan – jelentette ki Vlagyimir Putyin az orosz nemzetbiztonsági tanács ülésén. „Fontos, hogy közösen kidolgozzuk és egyeztessük az arra vonatkozó egyetemes és mindenki számára igazságos szabályokat, hogy egy állam miként viselkedhet az információs térben, a világos és érthető kritériumait a […]

Egymilliárd eurót fordít a kiberbiztonság megerősítésére a francia kormány az egyre gyakoribb internetes támadások miatt, amelyeknek két kórház is áldozatul esett a közelmúltban – jelentette be Emmanuel Macron államfő. Az összegből a kormány a kibervédelmi ágazatot fogja fejleszteni, amely 2025-re mintegy 25 milliárd euróra tervezi növelni a forgalmát, s meg […]

Határozatlan időre meghosszabbította Donald Trump felhasználói fiókjának tiltását a YouTube videómegosztó internetes portál. A volt elnök fiókját először január 13-án függesztette fel a Google tulajdonában lévő vállalat, majd a múlt héten először, szerdán pedig újra bejelentették a tiltás meghosszabbítását. Trump letiltott YouTube-csatornájának csaknem 2,8 millió feliratkozója van. Az erőszakkal kapcsolatos […]

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője a Komszomolszkaja Pravda rádióadónak nyilatkozva azt mondta, hogy Vlagyimir Putyin továbbra sem használ okostelefont, de internetezni néha szokott.  „Okostelefonja nincs, az egyszerűen lehetetlen lenne” – fogalmazott Peszkov. Putyin már korábban is nyilatkozott arról, hogy nem használ okostelefont, amely helyett egy speciális hivatali telefont használ, amellyel […]