Ikercsillagok vizsgálata közben jutott arra a következtetésre egy nemzetközi kutatócsoport, hogy legalább minden tucat csillagból egy bolygókat nyel el. A kutatók olyan ikercsillagokat vizsgáltak, amelyek összetételének azonosnak kellene lenniük. A csillagászok meglepetésre azonban ezek az esetek mintegy nyolc százalékában eltértek egymástól. A kutatócsoport, amelynek tagja Meridith Joyce, a Csillagászati és […]

A figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, az ADHD lesz a középpontban a március 11. és 15. között zajló agykutatás hetének pécsi rendezvényein. A Pécsi Tudományegyetem közleménye szerint az agykutatás legfrissebb eredményeit bemutató hagyományos nemzetközi programsorozat keretében a téma kapcsán március 11-én workshopot tartanak, így az érdeklődők egy tapasztalt gyógypedagógus segítségével nyerhetnek betekintést az […]

A Magyar Nemzeti Bank százmillió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Kulcs-Soft Nyrt. alapítójára, az igazgatóság jelenlegi elnökére a piaci manipuláció tilalmára vonatkozó jogszabályi rendelkezések megsértése miatt. A jegybank közleménye szerint a magánszemély több, a jogszabály által tiltott módon manipulálta a tőkepiacot, és ezzel félrevezető, hamis jelzést adott a befektetőknek […]

Az Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) szerint a hírolvasók figyelmét 2023-ban leginkább a pápalátogatás, a törökországi földrengés, a Wagner-csoport zendülése, az Izrael-Hamasz háború és Suhajda Szilárd halálával kapcsolatos hírek kötötték le. Blogunk szerzői úgy gondolják, hogy 2024 hívószava a pedofília lesz. Az NMHH a tájékoztatása szerint a hírportálok, valamint […]

Az Európai Bizottság (EB) kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország Kormányával szemben a szuverenitásvédelmi törvény miatt, mert az uniós jogot sért. Az uniós bizottság a kötelezettségszegési eljárásokat tartalmazó közleményében azt írta, azt követően döntött az eljárás megindítása mellett, hogy alaposan értékelte a magyar Országgyűlés által 2023. december 12-én elfogadott és 2023. december […]

A biztonságos internet fogalmi ellentmondás, illúzió, de lépésről lépésre növelni lehet a biztonságát, a gyerekeknek pedig meg kell mutatni, mi mindenre jó — jelentette ki Koltay András. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke szerint a gyerekek azt gondolják, mindent tudnak az internetről, de valójában csak egy nagyon szűk […]

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) lett a Nemzeti Adatvagyon Ügynökség Kft. (NAVÜ) tulajdonosi jogainak gyakorlója a Digitális Magyarország Ügynökség helyett 2024. február 1-i hatállyal. A tulajdonjogváltás után a NAVÜ változatlan formában, viszont már a KSH tulajdonosi irányítása alatt folytatja tevékenységét. A KSH Magyarország legnagyobb adatvagyon kezelője, a hazai hivatalos statisztika […]

A Fővárosi Főügyészség vádat emelt és börtönbüntetést indítványoz egy szövevényes csalássorozatot Dominikából végrehajtó magyar férfival szemben, aki mintegy 150 millió forintnyi kárt okozott. A Fővárosi Főügyészség azt közölte, hogy a 33 éves férfi a Dominikai Köztársaságban élve, 2019 és 2021 között – az elkövetésbe bűntársakat is bevonva – csalárd módon […]

Az eddigi, akár a kizárólagos otthoni munkavégzést is megengedő rendszer helyett a személyes jelenlétet igénylő, hibrid munkarendet vezet be az SAP. A vállalati kultúra erősítése, valamint az ügyfelekkel és a munkatársakkal való személyes kapcsolat ösztönzése érdekében, új hibrid munkarend bevezetését jelentette be az SAP Hungary Kft. a német szoftvercég globális […]

Állítólag a médiában meglehetősen észrevétlen módon, de közelednek egymáshoz a társadalomtudományi modellek és a technológia emberi viselkedést elemző és előrejelző képességei — áll a Fujitsu elemzésében. Ez a – konvergens technológiák néven ismert – terület gyors ütemben fejlődik. Olyannyira, hogy a Fujitsu prognózisa szerint 2024-ben soha nem látott felismeréseknek leszünk […]