Az előzetes adatok alapján a Videoton vállalatcsoport idei árbevétele meghaladja a 260 milliárd forintot – jelentette be Széles Gábor. A székesfehérvári cégcsoport elnök-vezérigazgatója elmondta: idén szeptemberéig úgy tűnt, hogy az előző gazdasági év eredményszintjét fogják megismételni, de az év végén komoly növekedést produkáltak, így tudták jelentősen meghaladni a tavalyi 220 […]

Szeptemberben jelentősen növelte értékesítési árbevételét az egy évvel korábbihoz képest a német elektromos és digitális ipari ágazat, megrendelései azonban alig változtak — közölte a ZVEI. Az ágazat szakmai képviseleti szervezete szerint a német elektromos és digitális iparban az új megrendelések szeptemberben nagyjából az előző évi szinten maradtak, 0,1 százalékkal csökkentek […]

Kanada három kínai céget utasított ritkaföldfém bányászati érdekeltségeik eladására, miután a kormány korlátozásokat jelentett be az akkumulátorgyártásban és csúcstechnológiai termékekben felhasznált „kritikus ásványi anyagok” bányászatában és feldolgozásában a külföldi vállalatok részvételére. Francois-Philippe Champagne innovációs miniszter a múlt héten jelentette be a külföldi állami tulajdonú vállalatok részvételének korlátozását a kritikus ásványi […]

Szakértőként a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) is részt vett az elektromos töltőeszközök szabványosításáról szóló uniós rendeletmódosítás megalkotásában, amit hétfőn fogadott el az Európai Tanács — közölte a hatóság. Az egységesítést célzó folyamat tavaly ősszel indult az Európai Bizottság javaslata nyomán. A jogi folyamat a „A rádióberendezések forgalmazására vonatkozó […]

5G hálózat gyorsította a járműtesztelést az Audi győri gyárában, a begyűjtött adatok akár már menet közben kinyerhetők, a gyors és megbízható adatátviteli technológia így azonnali lehetőséget teremt az elkészült gépkocsik kötelező ellenőrzésére – közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM). A tájékoztatás szerint a TIM közreműködésével az Audi Hungaria Zrt. […]

A Microsoft szerint a Windows PC-k új korszaka veszi kezdetét a legújabb, ötven százalékkal nagyobb teljesítményű Surface eszközökkel: a számítógép és a felhő véglegesen és elválaszthatatlanul összeforr, a mesterséges intelligencia pedig korábban nem tapasztalt felhasználói élmények előtt nyitja meg az utat. Surface Laptop 5 A Surface eszközök közül a Surface […]

Augusztusban a félvezetők globális értékesítése minimálisan, 0,1 százalékkal, 47,4 milliárd dollárra nőtt a tavaly augusztusi 47,3 milliárd dollárhoz képest. A világ vezető nemzetközi gyártóit tömörítő szervezet, a SIA közleménye szerint júliushoz képest az eladások 3,4 százalékkal csökkentek. A félvezető-eladások globális növekedése megtorpant, és az eladások százalékban mért havi visszaesése augusztusban […]

Új lendületet kap az informatikatanárok továbbképzése — jelentette be a Hálózati Tudás Terjesztéséért Programiroda Alapítvány (HTTP Alapítvány). Jelentősen bővíti továbbképzési palettáját és kapacitását, hamarosan pedig digitális platformon köti össze a pedagógusokat az it-cégekkel az InfoTanár Mentor Program. A 2019-ben indított kezdeményezés a tech szektorból érkező anyagi és szakmai támogatással kap […]

A debreceni NI Hungary Kft. a versenyképes szaktudás támogatása érdekében százmillió forint értékű csúcskategóriás tanműhelyt alakított ki saját telephelyén. Hosszu Róbert, az NI Hungary Kft. ügyvezetője jelezte: az elektronika, későbbiekben akár a mechatronika oktatásának fejlesztése, a gyakorlati képzés színvonalának további emelése érdekében alakították ki telephelyükön, valódi vállalati környezetben a csúcskategóriás […]

A grafénkutatási eredményeiért Nobel-díjjal elismert Konsztantyin Szergejevics Novoszelov, a Manchesteri Egyetem professzora tart előadást a Műegyetemen. A kiemelkedő eredményességű kutatókat Budapestre invitáló konferenciát a sorozatot elindító és aktívan gondozó műegyetemi professzor, Domokos Gábor hatvanadik születésnapja alkalmából rendezik meg – közölte a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME). A rendezvényt Czigány […]