Az Accenture azt tervezi, hogy 890 munkahelyet szüntet meg írországi leányvállalatánál az év elején elbocsátott négyszáz alkalmazotton felül, mindkét ütem a márciusban bejelentett globális létszámleépítés része – közölte az it-tanácsadó cég. A bejelentés az egyik legnagyobb létszámleépítést Írországban, amely a legnagyobb globális technológiai cégek európai központja. Az Accenture Írország egyik […]
elbocsátás
A Microsoft bejelentette, hogy tízezer munkahelyet szüntet meg, mivel a vállalat felkészül a lehetséges recesszióra. Az elbocsátás, amely jóval nagyobb mértékű, mint a Microsoft tavalyi leépítései. Az alkalmazottaknak küldött üzenetben Satya Nadella vezérigazgató azt mondta, hogy az elbocsátások, amelyek a munkaerő kevesebb mint öt százalékát érintik, március végéig befejeződnek. Nadella […]
2023 első negyedévében a hazai munkáltatók 32 százaléka tervezi csökkenteni munkaerő-állományát, miközben csupán 22 százalékuk jelez előre bővítést. A ManpowerGroup Munkaerőpiaci Előrejelzéséből kiderül, hogy a munkáltatói válaszokból származtatott, szezonálisan kiigazított Nettó Foglalkoztatási Mutató (NFM) -8 százalékos átlagos értéket ért el, amire az elmúlt egy évtizedben nem volt példa, még a […]
Komolyabb mértékű elbocsátások zajlanak az NNG-nél, ahol több mint 900 fő fejleszt többek közt fedélzeti navigációs rendszereket különböző autógyártóknak — írja az Index. Egy emailben Giles Shrimpton vezérigazgató arról értesítette a dolgozókat, hogy bár stabil a vállalat helyzete, mégis csökkenteni kell a létszámot körülbelül tíz százalékkal. A portál érdeklődésére az […]
2016 első negyedévében az előző év azonos időszakához képest két százalékkal csökkent az Ericsson globális árbevétele. Egy fokkal jobb az eredmény, ha az összehasonlítható egységek és az árfolyamváltozások hatásával korrigált árbevételt az előző év azonos időszakához viszonyítjuk, ekkor csak egy százalékos a csökkenés. A társaság közleménye szerint az árbevétel csökkenésének […]
Az Intel nyilvánosságra hozta a vállalat első negyedéves pénzügyi jelentését, amelyből az derül ki, hogy világszerte az alkalmazottak 11 százalékát, 12 ezer embert fog elbocsátani a társaság 2017 közepéig. Az elbocsátások indokaként a felhő, az adatközponti és a dolgok internete technológiák fejlesztésének gyorsítását jelölték meg, mert a társaság ezeken a […]
A Toshiba enyhén szólva sem remekelt idén. Nem elég, hogy tavasszal nyilvánosságra került, hogy a társaság „kreatívan” a könyvelt, mint kiderült az elmúlt hat évben a ténylegesnél jóval nagyobb árbevételek szerepeltek a könyvelésben, ami milliárd dolláros korrekciót tett szükségessé. A legnagyobb leépítés a szórakoztatóelektronikai üzletágat érinti, itt 6800 munkavállalótól fognak […]
Még le sem zárult a három éve elkezdett létszámcsökkentési program, a Hewlett-Packard (HP) máris újabb létszámleépítést jelentett be. Az amerikai társaság közölte, hogy a vállalat feldarabolásával párhuzamosan a következő három évben világszerte mintegy 25-30 ezer állást szüntet meg. Értesülések szerint a leépítés elsősorban a vállalati szolgáltatásokra specializálódott céget érinti. Az […]
A Reuters híre szerint Hewlett-Packard (HP) a korábban tervezettnél jóval nagyobb, 29 ezer helyett 34 ezer dolgozóját lesz kénytelen elbocsátani, ami a 317 500 fős alkalmazotti létszám 11 százaléka. Az év végéig tartó permanens leépítés költsége is jelentősen növekedik, a korábban számított 3,6-ról 4,1 milliárd dollárra nő. A társaság az elbocsátásoktól […]
A Jabil Circuit Magyarország Kft. a törvényi kötelezettségeinek megfelelően nagyobb létszámú leépítésről tájékoztatta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központját, döntését a vevői igényekben bekövetkezett változásokkal indokolta, amely alapján a vállalat összesen 673 munkatársától kénytelen megválni decemberben – közölte a társaság az MTI megkeresésére. A tájékoztatóban a társaság kitér arra is, […]