Az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) honlapját nagyszabású kibertámadás érte, miután elrendelte Selahattin Demirtas bebörtönzött törökországi kurdbarát politikus azonnali szabadon bocsátását. A bíróság sajtószolgálata nemzetközi hírügynökségekkel közölte, hogy a honlapjuk hozzáférhetetlenné vált, közvetlenül az ítélet kihirdetése után, de adatveszteség nem keletkezett. A sajtószolgálat hozzátette: a testület vizsgálja a támadást, és […]

Kövér László, az Országgyűlés elnöke a sajtószabadságot sértő döntést hozott, amikor újságírókat tiltott ki a Parlament épületéből – mondta ki az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB). Az újságírókat azért tiltották ki a Parlamentből 2016 tavaszán, mert megszegték azt a házelnöki rendelkezést, amely lehetetlenül szűkre szabta azt a területet, ahol a […]

1

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) javára döntött jogerős, másodfokú ítéletében a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) hétfőn a párt „Szavazz érvénytelenül!” mobilalkalmazása ügyében, amely miatt a testület elsőfokú ítélete szerint jogsértő módon szabtak ki pénzbírságot a magyar hatóságok. Az EJEB fellebbviteli fórumként működő nagykamarája 16 szavazattal 1 ellenében […]

Megsértette a magyar állam annak az újságírónak a jogait, akit egyetlen menekülttábor területére sem engedtek be – mondta ki az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB). Az újságírót a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) képviselte a strasbourgi bíróság előtt. Szurovecz Illés 2015-ben, a menekültválság csúcsán az abcug.hu újságírójaként a hazai menekülttáborokban uralkodó […]

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) javára döntött a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB), amely elsőfokú ítéletében kimondta, a magyar hatóságok jogsértő módon szabtak ki pénzbírságot a párt „Szavazz érvénytelenül!” mobiltelefonos alkalmazása miatt. Ítéletében az EJEB megállapította, hogy a magyar hatóságok megsértették az Emberi Jogok Európai Egyezményének a véleménynyilvánítás […]

1

Nem tehető feltétlenül felelőssé a tartalomszolgáltató a felhasználók kommentjei miatt – mondta ki az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) egy magyar ügyben. Ellentétes az Emberi Jogok Európai Egyezményével a magyar Alkotmánybíróság (Ab) azon korábbi döntése, amely a tartalomszolgáltatók feltétlen felelősségét állapítja meg az internetes oldalaikon megjelenő, harmadik személyek által bejegyzett […]

Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) egy román panaszos ügyében hozott ítélete szerint nem jogsértő, ha a munkáltató megfigyeli egy alkalmazott munkahelyi levelezését — közölte az EJEB keddi döntését ismertető Hotnews.ro román hírportál. Romániát egy bukaresti mérnök, Bogdan Barbulescu panaszolta be Strasbourgban, miután a román bíróságok elutasították korábbi munkáltatója ellen […]