Együttműködési keretmegállapodást kötött a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és a Hírközlési Érdekegyeztető Tanács (HÉT). A hatóság közleménye szerint a két szervezet a folyamatos tudományos és szakmai konzultációk mellett – többek között – a fogyasztói tudatosság erősítését tűzte célul. Koltay András, az NMHH elnöke a megállapodás kapcsán hangsúlyozta: a […]

A Shell Mobility a közelmúltban jelent meg Szlovéniában, az üzemanyagtöltő állomásaik célországi háttértámogatását a kasszaspecialista Laurel Számítástechnikai Kft.-re bízta. A projekt magyarországi feladatait pályázat útján nyerte el az idén harmin éves Laurel, amely tavaly őszre sikerrel telepítette és beüzemelte az új, általa lokalizált rendszert a Shell Hungary zRt. 196 töltőállomásán. […]

A nemzeti versenyhatóság fokozott óvatosságra inti a fogyasztókat az akciósként hirdetett termékek kapcsán. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) feltárta, hogy a Telemarketing International Kft. és osztrák anyacége, a Mediashop GmbH négy termék esetében megtévesztő kommunikációt folytattak, ezért a hatóság összesen 113 millió forint bírságot szabott ki a két társaságra. A GVH […]

Megszüntette a versenyfelügyeleti eljárást a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), amit még 2015-ben a Magyar Telekom és a Telenor hálózati összekapcsolódása miatt indított. A Magyar Telekom Távközlési Nyrt. és a Telenor Magyarország Zrt. (ma: Yettel Magyarország Zrt.) még 2014 év végén állapodott meg arról, hogy közösen üzemelteti és fejleszti 800 MHz-es 4G […]

1

Ünnepélyes keretek között felavatták az európai és japán összefogásban Nakában épített JT-60SA kísérleti fúziós berendezést, amelyben egy magyar fejlesztésű intelligens kamerarendszer segíti a fúziós folyamatok megértését, ezen keresztül láthatják a kutatók az első plazmát. A berendezés sikeres működése jelentős mérföldkő mind a tudományos közösség, mind az ipar számára, és új […]

Már megint erős negyedévet zárt az infokommunikációs 4iG-csoport, a cég az első három negyedévben rekordösszegű árbevételt és EBITDA-t ért el, az adózott eredmény azonban mínusz 6,4 milliárd forint volt, az egy évvel korábbi mínusz 11,7 milliárd után. A bevételnövekedés motorja a Vodafone Magyarország, valamint a 2022 első fél évéig lezárt […]

Nagy szükség van az olyan új ötletekre, forradalmi módszerekre, a legújabb technológiák hazai viszonyokra történő adaptálására, amelyek itt, a Kárpát-medencében gazdálkodók számára is használható, gyakorlati megoldást kínálnak — jelentette ki Feldman Zsolt. „A jövő agráriuma” címmel tartott konferencián az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára a kooperáció fontosságáról beszélve úgy […]

Mesterséges intelligencián alapuló, az Alzheimer-kór korai felismerését lehetővé tevő szűrési platformot fejlesztenek 15 ország tudományos, üzleti és klinikai szervezeteinek részvételével az Európai Unió Horizon Europe programjának támogatásával. Az együttműködés magyar tagja, a szegedi Pharmacoidea Kft. közleménye szerint az Európai Unióban több mint hétmillió ember szenved demenciában, és ez a szám […]

Jelentősen megnőtt a kibertámadások száma az Európai Unió országaiban, 2580 incidenst rögzített az Európai Uniós Kiberbiztonsági Ügynökség (ENISA) 2022 júliusa és 2023 júniusa között – mondta a szervezet főigazgatója. Juhan Lepassaar a KiberPajzs elnevezéssel tavaly indított oktatási-kommunikációs program zárókonferenciáján az ENISA vezetője ismertette a szervezet által 11-ik alkalommal összeállított éves […]

A kiberbűnözés elleni küzdelem nemcsak technikai kérdés, hanem széles körű társadalmi összefogást igénylő misszió: a dinamikus fejlődés és alkalmazkodás mindannyiunk számára alapvető jelentőséggel bír – jelentette ki Koltay András. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke az online csalások visszaszorítása érdekében KiberPajzs elnevezéssel tavaly indított oktatási-kommunikációs program összegző konferenciáján […]