„A békétől ihletett újságírást” helyezte szembe Ferenc pápa „a kortárs kommunikációt uraló hamis hírekkel” a katolikus egyház idei tömegtájékoztatási világnapja alkalmából kiadott üzenetében, amely szerdán jelent meg a Vatikán honlapján. Az egyházfő bibliai idézettel „Az igazság megszabadít. A fake news és a béke újságírása” címet adta az 52. kommunikációs világnapra […]

1

A pápai állam csendőrsége lopás gyanújával nyomozást indított, miután kiderült, hogy a vatikáni hivatalokból bizalmas dokumentumokat tulajdonítottak el, valamint feltörték a Vatikán első számú könyvelőjének számítógépét – jelentették a vasárnapi olasz napilapok. A La Repubblica értesülései szerint a vatikáni csendőrség egy egyházi személyt tart felelősnek. A római Il Messaggero úgy […]

Az egyháznak jelen kell lennie az interneten, hogy jobban elérje az embereket – mondta Antonio Spadaro olasz jezsuita pap, teológus a Cybertológia – Hogyan gondoljuk el a kereszténységet a világháló korában? című könyvének bemutatóján. A jezsuita pap, a legrégebben alapított olasz katolikus teológiai folyóirat, a La Civilta Cattolica főszerkesztője kiemelte: […]

Pápa-mobil néven már elérhető az első magyar nyelvű, okostelefonokra és táblagépekre letölthető alkalmazás, amellyel szinte percről perce nyomon lehet követni Ferenc pápa megnyilatkozásait, valamint a Magyar Katolikus Egyház híreit. A Magyar Kurír katolikus hírportál által készített applikáció elérést kínál a pápa Twitter-üzeneteitől kezdve a szerdai katekéziseken át egészen a különböző […]

Súlyosbította a Józef Wesolowski volt nunciusssal szembeni vádakat az, hogy a Vatikánban kedden letartóztatott volt pap számítógépein gyermekpornográf fotók és videók tömegét találták a Corriere della Sera olasz napilap értesülése szerint. A tizenévesekkel készült felvételekből több mint százezret találtak a Wesolowski által 2008-2013 között a Dominikai Köztársaság fővárosában, Santo Domingóban […]

Az interneten terjesztett háromrészes reklámfilmsorozattal, a www.bibliajarat.hu honlappal és mobiltelefonos alkalmazással is népszerűsíti a Magyar Bibliatársulat Alapítvány az új fordítású Bibliát – közölte a Magyarországi Református Egyház kommunikációs szolgálata az MTI-vel. A főként protestáns egyházak által használt új szövegezésű Biblia egyébként először 1975-ben jelent meg, lezárva egy csaknem harmincéves időszakot, […]

XXIII. János és II. János Pál (képünkön) április 27-i szentté avatásának ünneplése már az április 27. előtti napokban kezdődik meg Rómában. A vatikáni sajtóközpont vezetője bejelentette, hogy a kettős szentté avatás eseményei az erre indított www.2papisanti.org ötnyelvű (angol, francia, olasz, spanyol, lengyel) honlapon is követhetők. Okostelefonon már letölthető a Santo subito […]

Ötvenezer fiatal indult már el a világ minden részéből Brazíliába, a Ferenc pápa részvételével hétfőn kezdődő ifjúsági világtalálkozóra, amelyet ennél is többen fognak követni a világhálón – jelentette a VaticanInsider hírportál nyomán az MTI. A Rio de Janeiróba már megérkezett fiatalok kezdték el tudósítani az olasz napilapokat a július 22. […]

  Bemutatták a magyarországi katolikus horvátok folyóiratának, a Zornicának az új honlapját és karácsonyi számát, az eseményen Klaics Milica, az internetes oldal és a folyóirat főszerkesztője az MTI-nek azt mondta, a hitéleti honlap és újság példa nélküli a magyarországi nemzetiségek között. A www.zornicanova.croatica.hu címen elérhető, horvát nyelvű weboldal és a […]

  Információs hálózatot hozott létre a Nemzetközi Karitász: a rendszer több mint 160 ország Karitász-munkatársát köti össze, lehetővé téve, hogy természeti katasztrófák és egyéb vészhelyzet esetén gyorsan reagáljanak, összehangolják erőfeszítéseiket és hatékonyan tudják használni emberi és anyagi forrásaikat. A Caritas Baobab nevű új internetes platform segítségével a Karitász tagjai a […]