Az Artisjus annak kiderítésére vállalkozik, hogy meg tudjuk-e különböztetni az igazi szerzők által írt dalokat a mesterséges intelligencia (MI) által kreált számoktól. A kísérletben bárki részt vehet október 8-ig, a dalszerzők napjáig a kösziadalt.hu oldalon. A közönség, valamint a zeneszerzők, szövegírók és zenei producerek körében már el is készült a […]

Ingyenes tehetségprogramot indít középiskolás lányoknak a CETIN Hungary Zrt. a Nők a Tudományban Egyesület szakmai partnerségével. A CETIN Hungary, a témát alaposan körbejáró kutatása szerint a pályaválasztás többnyire középiskoláig eldől, és a támogató közeg hiánya miatt kevesebb lány választja a műszaki-technológiai hivatást. A program célja, hogy a pályaválasztás előtt álló, […]

Az idei első negyedévben 25 tranzakció keretében összesen 3,5 milliárd forintot fektettek 25 magyarországi vállalkozásba a Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület (HVCA) tagjai, míg tavaly ugyanebben az időszakban 8,1 milliárd forintnyi befektetésre került sor 31 cégbe. Az Ernst&Young tanácsadó céggel közösen készített legfrissebb jelentés szerint a befektetett összeg 56,2 százalékkal […]

Magyarországon a most induló DigitalTech EDIH a kis- és közepes vállalkozások százainak nyújt térítésmentes támogatást kiberbiztonsági, blockchain technológiával, fintech megoldásokkal, valamint üzletfejlesztéssel összefüggő kihívásaik megoldásában. A DigitalTech EDIH-et működtető konzorcium közleménye szerint az Európai Bizottság által létrehozott Európai Digitális Innovációs Központok (EDIH-ek), amelyekből Európa szerte már több mint 150 található, […]

A győri távközlési konferencia fókuszában idén a mesterséges intelligencia alkalmazásának lehetőségei álltak. A győri Széchenyi István Egyetem tizennegyedik alkalommal rendez hírközlési konferenciát a Távközlés Világnapjához kapcsolódóan, megemlékezve a Nemzetközi Távközlési Egyesület 1865. május 17-ei alapításáról. Az esemény idei témája a mesterséges intelligencia és annak távközlési alkalmazásai voltak. Lapsánszky András, az NMHH […]

Információs napot szervez a természettudományos tárgyakat oktató tanároknak, valamint a középiskolákban oktató osztályfőnököknek a Nők a Tudományban Egyesület április 13-án, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen. A szervezők közleménye szerint a Tanárok napja elnevezésű program során a résztvevők betekintést nyerhetnek a mérnöki, informatikai és egyéb, a jövőt formáló szakmák világába. […]

Lezárult az informatikai startup cégek piaci terjeszkedését támogató Input Program. A konzorciumvezető Neumann János Nonprofit Közhasznú Kft. közleménye szerint a program a Széchenyi 2020 keretében 6,3 milliárd forint uniós támogatásból jött létre, megvalósításában a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség konzorciumi partnerként vett részt. 2016-os kezdete óta több mint 430 kezdő vállalkozás […]

Telefonos applikációval bővült a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) gólyafészek adatbázisa, amely így még egyszerűbbé teszi a lakosság számára a megfigyelésen alapuló adatszolgáltatást. A nemrég lezárult Téli madárles elnevezésű akcióhoz hasonlóan a Gólyales program célja szintén a lakosság bevonása a környezetükben élő madarak megfigyelésébe, valamint a védelmüket is segítő […]

Többnyire hetekig beleássuk magunkat a témába, és csak hosszas mérlegelés után döntünk nagyobb értékű műszaki cikk vásárlásakor. Az ár és a funkciók mellett az energiatakarékosság fontosabb kritérium lett, mint valaha, felértékelődött a szolgáltatások szerepe, majdnem minden második ember pedig új termék vásárlása előtt inkább megpróbálja megjavíttatni elromlott készülékét – derült […]

Együttműködési megállapodást kötött a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és az Infotér Egyesület. Az NMHH közleményében az összefogást az információs társadalom fejlődésének támogatásával, valamint a lakosság, a gazdasági szereplők, az oktatási és kutatási szektor szakmai tájékoztatásával indokolták. Az NMHH feladata a belföldi hírközlési piac szabályozása és felügyelete, de figyelmének […]