A kormány jelöli ki azt a szervezetet, amely a jövőben a betegek adatait tartalmazó ágazati informatikai rendszert, az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Teret (EESZT) működteti – tartalmazza egyebek között a kormány honlapján olvasható törvénytervezet. A felhasználók – köztük a magánszemélyek – azonosítót kapnak, ezzel tudnak belépni a rendszerbe. Az EESZT része […]

A kormány szigorítaná az elektronikus cigaretta (e-cigaretta) használatát és forgalmazását, egy a parlament előtt lévő törvényjavaslat értelmében a jövőben interneten sem lehet majd ilyet vásárolni — mondta az egészségpolitikáért felelős helyettes államtitkár. Beneda Attila kiemelte, tévhit, hogy az e-cigaretta nem káros és segít a leszokásban, és a napvilágot látott kutatások […]

Digitális oktatási programmal támogatja a tartósan kórházi ápolásra szoruló gyermekeket a Telenor digitális oktatási projektje, a Hipersuli – jelentette be a Telenor. A tananyag hiperneten, azaz a Telenor gyors mobilinternetén keresztül érkezik a diákokhoz. A Hipersuli program májusban indult, s együttműködik a KórházSuli kezdeményezéssel. A KórházSuli egy éve indult önkéntes […]

A beszélő hangja alapján a Parkinson-kór felismerésére alkalmas algoritmust fejlesztettek ki a Szegedi Tudományegyetem kutatói egy nemzetközi beszédtechnológiai versenyre — tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t. A Computational Paralinguistic Challenge elnevezésű megmérettetésen a feladat a beszédben rejlő információk kinyerése automatikus módszerekkel. Minden évben 20-25 nemzetközi csapat indul, idén […]

Az uniós projektek lezárása és a tesztidőszak után, 2017 első negyedévében minden egészségügyi szolgáltató csatlakozik az elektronikus egészségügyi rendszerhez, és az állampolgárok is betekintést nyerhetnek az ellátásaikkal kapcsolatos információkba, betegadatokba. A nemzeti egészségügyi informatikai (e-egészségügyi) rendszer projektjének nyitó konferenciája előtt tartott szerdai sajtótájékoztatón Sas Tibor, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ […]

Orvosi és ápolási eszközök beszerzését, valamint informatikai fejlesztést tartalmaz az a mintegy egymilliárd forintos fejlesztés, amelyet európai uniós források felhasználásával hajtanak végre a dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórházban. Az intézmény hétfői közleménye szerint egy múlt heti kormányhatározat rendelkezik arról, hogy a kórház 978,5 millió forint vissza nem térítendő támogatást kap TIOP-pályázatának […]

Budapest egyik legelhagyottabb, durván szennyezett ipari területén az Illatos úton próbál kivirágozni egy innovációs központ, a KwakLab, amelynek fejlesztőlaboratóriumában 19 kutatási-fejlesztési projekt mutatkozott (volna) be a napokban az egészségügy, informatika, vegyipar, biotechnológia, építőipar és a műanyagipar területéről. (A feltételes módot a bemutató szervezésének totális amatőrsége miatt vagyunk kénytelenek használni. Nem […]

Bővíti szegedi szoftverfejlesztő központját a GE Healthcare, a Tisza-parti városban a közeljövőben két új csoport kezdi meg munkáját – jelentette be Vámos Tamás, a GE Hungary Kft. ügyvezető igazgatója. A GE Healthcare szegedi irodájában a közeljövőben két új csapat kezdi meg munkáját, ezzel a fejlesztők száma a jelenlegi 23-ról 40-re […]

Idén júliustól egy logó segítségével lehet majd beazonosítani a biztonságosan működő online gyógyszertárakat az unió tagállamaiban, így Magyarországon is. Pozsgay Csilla, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) főigazgatója elmondta, a világban exponenciálisan nő a hamisított és az illegális hatóanyagot tartalmazó készítmények száma, a gyógyszerhatóság ez ellen próbálja felvenni a […]

Az Internet Security Forum (ISF) idén is kiadta jelentését arról, hogy az informatika fejlődése milyen új kihívásokkal szembesít bennünket a jövőben. A tanulmány kilenc olyan veszélyforrást valószínűsít, amelyek már 2017-ig világszerte gondot okozhatnak az informatikában tapasztalható technológiai trendek és felhasználói szokások miatt – mondta Sallai György, a KPMG igazgatója. 7. […]