Bírósági eljárást indított a meghiúsult elektronikus jegyrendszer egykori kivitelezője, a német Scheidt & Bachmann (S&B) ellen a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). A BKK azt írta: a két cég között hosszabb ideje fennálló elszámolási vita választottbíróság általi lezárását a társaságok 2014-ben megkötött vállalkozási szerződése teszi lehetővé, amely a Nemzetközi Kereskedelmi Kamara […]

Az elszámolásokat a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) menedzsmentje az e-jegy projekt (AFC) szállítóval megkezdte, de a felmondást követően üzemeltetési költségek kifizetésére nem került sor – közölte Dabóczi Kámán, a BKK Budapesti Közlekedési Központ Zrt. vezérigazgatója és Szegvári Péter, az igazgatótanács elnöke. A közlemény szerint az AFC projekt eredeti szállítói, DBOM-szerződése […]

A budapesti elektronikus jegyrendszer 2020 végére, 2021 elejére készülhet el – jelentette ki Bagdy Gábor, a projektjének befejezésével megbízott gazdasági főpolgármester-helyettes. Bagdy elmondta, hogy a projekt során két szerződést kötöttek: a főváros az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal (EBRD) szerződött a finanszírozásról, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pedig szállítói szerződést […]

Nem változott az elektronikus jegyrendszer bevezetésének keretösszege, az üzemeltetési költségei közel kétmilliárd forinttal, míg az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) által nyújtott hitel lehívásához kapcsolódó költségek százmillió forinttal csökkennek – áll a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) közleményben. A közlekedési társaság hangsúlyozta: a munkák maradéktalan ellátása érdekében az EBRD által […]

Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) korábbi vezérigazgatója szerint az elektronikus jegyrendszer előkészítésébe minden döntési ponton bevonták a Fővárosi Önkormányzatot és a BKK igazgatóságát is. Hozzátette: „a most hibákra rádöbbenő BKK-igazgatóság számos, főváros által delegált tagja és elnöke az előző ciklusban is a testületben dolgozott”. Vitézy közleménye szerint 2011-ben […]

Aláírták a fővárosi elektronikus jegyrendszer kiépítésére és üzemeltetésére vonatkozó szerződést a német Scheidt&Bachmann-nal. A teljes rendszert 2017-re vezetik be, lépcsőzetesen, több ütemben. A papíralapú bérletet felváltó első elektronikus bérletet a budapestiek ingyen fogják megkapni. A fejlesztésnek köszönhetően Budapest nemcsak utol fogja érni Európát, de még egy lépéssel előbbre is kerül […]

  Aláírta a fővárosi közösségi közlekedés elektronikus jegyrendszerének hitelszerződését pénteken Budapesten a főváros és a hitelt nyújtó Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) képviselője. A szerződés kapcsán Tarlós István főpolgármester azt mondta, a tömegközlekedés elavult jegyrendszere, annak technológiája „szánalmas és megmosolyogtató”, a bliccelés miatt sok kárt okozott, és ugyan voltak […]

  Jóváhagyta az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) igazgatótanácsa a budapesti elektronikus jegyrendszer hitelmegállapodását, így a bank 54,5 millió euró értékben finanszírozza a projektet – közölte a Főpolgármesteri Hivatal és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel. A projekt indításához a Fővárosi Közgyűlésnek is támogatnia kell a finanszírozási […]

  Mintegy 54 millió euróval az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) is finanszírozhatja az elektronikus jegyrendszer bevezetését a budapesti közösségi közlekedésben – közölte a fővárosi önkormányzat és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel. Mint írták, január végén döntött erről a pénzintézet, ezzel párhuzamosan a BKK megkezdte a beszerzés […]