A szórakoztató elektronikai cikkek és az okosjárművek állnak a bevásárlólisták élén, az egészségügyi és otthoni biztonsági eszközök pedig 2024-ben várhatóan még közkedveltebbé válnak. Az okoseszközök a fogyasztók életének szerves részévé váltak. Ráadásul egyre fokozódik az igény a lakossági okoseszközök iránt: a fogyasztók 67 százaléka tartja szükségesnek ezeket a termékeket, 41 […]

Az informatikai és telekommunikációs iparág energiahatékonyságát javítani, vízfelhasználását csökkenteni, az újrahasznosítás mértékét növelni kell – jelentette ki Áder János. A Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke egy napokban rendezett konferencián a Digitalizáció a fenntartható fejlődés szolgálatában címmel megtartott előadásában azt mondta, hogy a Nemzeti Digitalizációs Stratégiában a technológiák elterjedését és […]

Az e-hulladék egyre nagyobb problémát jelent: 2019-ben világszerte fejenként több mint 16 kilogramm keletkezett belőle, és ez a szám az évtized végére negyven százalékkal nőhet. A számítógépek, telefonok, monitorok vagy fénymásolók tele vannak veszélyes anyagokkal, például berilliummal, kadmiummal, higannyal, arzénnel és ólommal. Ezeknek az anyagoknak túlnyomó része biztonságosan ártalmatlanítható lehetne, […]

Világszerte egyre nagyobb problémát jelentenek az elektronikai hulladékok: a 2019-ben keletkezett hulladék több mint nyolcvan százaléka ismeretlen helyen – nem hivatalos hulladéklerakóhelyeken, hulladéktelepeken, bontókban – végezte. A hulladékká vált elektromos és elektronikus készülékek megfelelő kezelése, újrahasznosítása részben azért fontos, mert potenciálisan káros, környezetszennyező anyagokat tartalmaznak, részben pedig azért, mert jelentős […]

A HMD Global bejelentette a Nokia X30 5G elnevezésű okostelefont, amely a cég szerint az eddigi legkisebb ökolábnyomot és az eddigi legjobb PureView fényképezési élményt nyújtja. A Nokia X30 5G teljesen újrahasznosított alumíniumvázzal és 65 százalékban újrahasznosított műanyag hátlappal készül – így lett a váztól egészen a dobozig az eddigi […]

Tavaly 1296 tonna e-hulladék került a magyar háztartásoktól a feldolgozókhoz a MediaMarkt üzlethálózatán keresztül – közölte a MediaMarkt. Kiemelték, a leadott berendezések anyagösszetételének 76 százaléka nyersanyagként hasznosult újra, a káros összetevőket eltávolították és ártalmatlanították. Részletezték, hogy az 1296 tonna össztömegű berendezés hetven százalékát hűtőgépek és háztartási nagygépek tették ki, 14 […]

A kidobott elektronikus eszközök tömege idén meghaladja az 57 millió tonnát, ami több, mint a kínai nagy falé – írta a BBC. A becslést a kidobott elektromos és elektronikus eszközök globális problémája ellen küzdő nemzetközi szakértői csoport (WEEE Forum) végezte. Rámutattak, hogy a leselejtezett holmi óriási értéket képvisel. A Világgazdasági […]

Bár a többség nyitott a szelektív gyűjtésre, az elektronikai eszközökből származó hulladékokat a lakosság csaknem fele rosszul helyezi el – derül ki a MediaMarkt országos felméréséből. Az áruházlánc közleménye aggasztónak nevezi, hogy tízből négyen az utcára teszik ki az e-hulladékokat, miközben a műanyagot az emberek háromnegyede, a papírt a kétharmada […]

Németországban a leselejtezett elektromos és elektronikus berendezések térítésmentes visszavételére kötelezné a kormány a nagyobb kereskedőket. A szerdán tartott kormányülésen elfogadták a környezetvédelmi minisztérium törvényjavaslatát, amely szerint a 400 négyzetméternél nagyobb területen elektromos, elektronikus készülékeket árusító boltok üzemeltetőinek kötelező ingyen visszavenni az elhasználódott berendezéseket az új készüléket vásárló vevőktől, és gondoskodni […]