Eddigi legnagyobb befektetéséről számolt be az e-commerce szektor számára adatvezérelt, mesterséges intelligencián alapuló kiszállítási megoldásokat kínáló cseh DoDo Group. Daniel Kretínsky, az EC Investments vezetője és a J&T Capital Partners alapítója, Patrik Tkác által irányított befektetők hatvanmillió eurós, B sorozatú tőkebevonással növelték kisebbségi részesedésüket Michal Mensík logisztikai vállalatában. Mensík V-Sharp […]

Véget ért az AHa!Brainstore Startup Verseny 4.0., amelyen a nyertes termékek között volt okos babamonitor, mezőgazdasági drónrendszer, elektromos légi jármű és személyi vészjelző rendszer is – közölte az Antenna Hungária (AH). Az idén negyedik alkalommal mutatkoztak be az AH, és partnerei által meghirdetett AHa!Brainstore Startup Versenyen az ígéretes, prototípussal rendelkező […]

A Black Friday időszaka – ami már a legtöbb kereskedőnél több hét is lehet -, a koronavírus járvány hosszú távú hatásai miatt idén új kihívások elé állíthatja a kereskedőket. Egy friss reprezentatív felmérés szerint tavalyhoz képest hatezer forinttal kevesebbet, 34 ezer forintot költünk el Black Friday akciók keretében idén. A […]

• Európában 2010 és 2015 között az ipari robotok alkalmazásában Csehország és Lengyelország érte el a legjobb eredményt, évi 40 és 25 százalékos növekedéssel. • Az idősebb generáció tagjai az interneten kommunikálnak másokkal – az 55 év felettiek 94 százaléka e-mailezik rendszeresen, továbbá online intézik mindennapi ügyeiket. Ez a korcsoport […]

SmartCommerce Consulting néven e-kereskedelmi tanácsadó divíziót hozott létre a Virgo Systems és Kis Ervin Egon. Az új formáció célja, hogy stratégiai és üzletfejlesztési tanácsadást nyújtson elsősorban e-kereskedelmi vagy e-szolgáltatások fejlesztésében érdekelt cégek számára. A SmartCommerce Consulting néven létrehozott e-kereskedelmi tanácsadó divízió vezetője Kis Ervin Egon. Az új egység célja, hogy […]