Az emelkedő kamatok és a gazdasági bizonytalanság környezetében meredeken zuhant a globális vállalati szektor által bejelentett egyesülési és felvásárlási ügyletek (M&A) összértéke az év második felében. A Refinitiv pénzpiaci adatszolgáltató és a Financial Times londoni üzleti napilap közös kimutatása szerint a decemberrel záruló hat hónapban 1400 milliárd dollár értékű új […]

A Facebook tulajdonosa, a Meta Platforms Inc. beleegyezett, hogy 725 millió dollárt fizet a Cambriddge Analytica botrány lezárásáért. Az egyezség, amelyet csütörtökön késő este hoztak nyilvánosságra, egy 2018-óta húzódó pert zár le amelyet azért indítottak, mert a Facebook lehetővé tette a Cambridge Analytica brit politikai tanácsadó cégnek, hogy hozzáférjen bő […]

Rekordösszegért vette meg az aiMotive szoftvercéget a Stellantis, amely többek között az Opel, a Fiat és a Peugeot tulajdonosa – számolt be az MTI a Széchenyi Alapokra hivatkozva a novemberi felvásárlásról. Az tőkealap az eddigi talán legsikeresebb magyarországi startup-üzletként ír a tranzakcióról, amelynek a részletei üzleti titoknak minősülnek, de a […]

A New York-i bíróság 250 millió dollár (nagyjából 94 milliárd forint) óvadék ellenében házi őrizetbe helyezte Sam Bankman-Friedet, a csődbe jutott FTX kriptovaluta-kereskedőcég csalással és sikkasztással vádolt alapítóját. A milliárdos vállalkozót szerda éjszaka szállították az Egyesült Államokba a Bahama-szigetekről, ahol múlt hétfőn tartóztatták le az amerikai hatóságok kérésére. Bankman-Fried szabadon […]

Gazdasági bűncselekményekkel, valamint illegális politikai támogatással is megvádolta az amerikai ügyészség Sam Bankman-Fried vállalkozót, a csődeljárás alatt álló FTX kriptovaluta-tőzsde alapítóját. A harminc éves üzletembert a Bahama-szigetek rendőrsége vette őrizetbe az amerikai hatóságok kérésére, hamarosan várható kiadatási kérelem is az ügyében. A New York-i ügyészség által nyilvánosságra hozott 13 oldalas […]

Az Oracle bejelentette a 2023-as pénzügyi év második negyedévének eredményeit. A teljes negyedéves bevétel 18 százalékkal nőtt az előző évhez képest dollárban számolva, és 25 százalékkal emelkedett változatlan devizanemben, 12,3 milliárd dollárra. A felhőszolgáltatásokból és licenctámogatásból származó bevételek dollárban 14 százalékkal, változatlan devizanemben húsz százalékkal, 8,6 milliárd dollárra nőttek. A […]

A tervezett időben és helyen, a Csendes-óceánban ért vissza a Földre a NASA Orion űrkapszulája, ezzel véget ért az amerikai űrhajózási hivatal új Hold-programjának első tesztrepülése. Az űrhajó-egység tervezett Földet érése keleti parti idő szerint 12 óra 40 perc volt, ami az élő közvetítés alapján szinte percre pontosan így történt, […]

Októberben a félvezetők globális értékesítése 2019 decembere óta a legnagyobb mértékben, 4,6 százalékkal, 46,9 milliárd dollárra csökkent a tavaly októberi 49,1 milliárd dollárról. A világ vezető nemzetközi gyártóit tömörítő szervezet, a SIA közlése szerint a szeptemberi 47 milliárd dollárhoz képest az eladások 0,3 százalékkal estek vissza októberben. Éves szinten Észak- […]

Az Amazon a világ legnagyobb online kereskedője. Az átlagos termékvisszaküldési arány 5-15 százalék között van. Ez népszerűbb termékkategóriáknál elérheti a 40 százalékot is, ami több millió visszaküldött terméket jelent. Ezeket a termékeket az Amazon tovább értékesíti kisvállalkozásoknak, amelyek értékcsökkent termékként árusítják ki. És pont erre alapozzák egyes „vállalkozók” a legújabb […]

A nemzetközi együttműködés sikere is az Artemis-1 űrrakéta felbocsátása, ami inspiráció a jövő generációi számára. Az amerikai külügyminisztérium közleménye szerint nemzetközi együttműködés erőfeszítései eredményezték a sikeres felbocsátást, annak érdekében, hogy még az évtized végén tartós és széleskőrű emberi jelenlétet alakíthassanak ki a Holdon. A program egyben felkészülés az első emberi […]