A Vodafone Magyarország Alapítvány március 24-ig meghosszabbítja a jelentkezési határidőt a Vodafone Digitális Díjra. A pályázatra magánszemélyek, startupok, non profit szervezetek és vállalkozások jelentkezhetnek a Vodafone Digitális Díj online felületén. A 15 millió forint összdíjazású megmérettetésen három kategóriában hirdetnek győztest. Idén először inkubációs különdíjat is kioszt a zsűri. Az ezt […]

Intelligens parkolásmenedzsment-szoftverével lépett a portugál piacra a magyar tulajdonban lévő EPS-Global Zrt. – közölte a társaság. A cég, miután – három másik magyar vállalkozással együtt – részt vett tavaly októberben a lisszaboni Portugal Smart Cities Summiton, stratégiai megállapodást kötött az Urban Motionnal, egy portugál okosvárosokkal foglalkozó céggel. A megállapodás értelmében […]

Átadták az idei Senpai díjakat, amit 2018-ban egy autista fiatalember, Egle Botond kezdeményezésére alapított az Autisták Országos Szövetsége (AOSZ). A Senpai díj létrehozásának célja, hogy figyelmet és elismerést kapjanak olyan személyek és szervezetek, akik alapvető emberi értékeikkel és különleges, kiemelkedő támogatásukkal meghatározták legalább egy autista személy életét. Emberi hozzáállásukkal és […]

Ismét lehet pályázni a 15 millió forint összdíjazású Vodafone Digitális Díjra, amelyet a Vodafone Magyarország Alapítvány már ötödik alkalommal hirdetett meg – közölte a távközlési vállalat. A korábbiakhoz hasonlóan most is három – kis- és középvállalkozások digitalizációja, FinTech és Fenntartható energia – kategóriában várja a pályamunkákat a zsűri. A pályázattal […]

A Vezető Informatikusok Szövetsége (VISZ) idén is átadta Az év tanárcsapata a digitalizációért díjat és a vele járó kétmillió forintos támogatást. Idén az energiahatékonyság volt a központi témája a VISZ által alapított Az év tanárcsapata a digitalizációért pályázatnak. A szervezet kétmillió forintot ajánlott fel a legjobb pályamunkát beküldő tanárcsapatnak. Az […]

A galaxisunk legnagyobb és legpontosabb háromdimenziós térképét készítő Gaia űrtávcső munkájáért felelős konzorcium kapja a 2023-as Lancelot M. Berkeley – New York Community Trust „Érdemes Munka a Csillagászatban” Díját. A nemzetközi társulásban Magyarországot az  Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont (CSKF) Konkoly Thege Miklós Csillagászati Intézetének munkatársai és számos más magyar kutató […]

A 4iG Nyrt. bejelentette, hogy megnyerte a Szociálpolitikai Innovációs Közhasznú Nonprofit Kft. által kiírt „Digitális jóléti diszpécser szolgáltatások” tárgyú, európai uniós nyílt közbeszerzési eljárást. A beszerzési eljárás célja egy új típusú, digitális jóléti szolgáltatásokat biztosító környezet kialakítása 65 évnél idősebb magyar állampolgárságú felhasználók bevonásával, és részükre digitális technológián alapuló, a […]

Alesz Bjaljacki bebörtönzött fehérorosz aktivista, az emberi jogokat védő Memorial orosz szervezet és az ukrán Polgári Szabadságjogok Központja kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be a kitüntetést odaítélő testület Oslóban. A Norvég Nobel-bizottság indoklása szerint a díjazottak a civil társadalmat képviselik hazájukban, és évek óta kiállnak azért, hogy az emberek […]

A gyógyszerfejlesztés új kémiai módszereinek kidolgozásáért három tudós, Carolyn R. Bertozzi amerikai, Morten Meldal dán és Karl Barry Sharpless amerikai vegyész kapja az idei kémiai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia szerdai stockholmi bejelentése szerint. Az elismerést az úgynevezett klikk-kémia és a bioortogonális kémia kifejlesztéséért ítélték a tudósoknak. Mint a […]

Az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) zsűrije a siófoki MENTA konferencián jelentette be az év Gyurós Tibor-díjasait: az év menedzserét, az év digitalizációs projektjét, az év innovációja díj nyertesét, illetve az év digitális oktatási nagykövetét. Az elismeréssel 2001 óta a hazai infokommunikációs szektorban meghatározó szakemberek és kiemelkedő teljesítményt […]