A GKID a Mastercard közreműködésével felállította a Magyarországon működő, legnagyobb forgalmú online kereskedők rangsorát. A mezőnyön nyomot hagyott az elmúlt év: helycserék és szélsőséges mozgások is tetten érhetők a legnagyobb 15 e-kereskedő körében. A GKID idén három tematikus rangsort állított össze. A TOP15 legnagyobb forgalmú e-kereskedő mellett ismét elkészült a […]

Öt hazai jogkezelő összesen több 210 millió forintos bírságot kapott a Gazdasági Versenyhivataltól (GVH), mert nem megfelelően teljesítették az üreshordozói díjak megállapításáról szóló vállalásaikat. A GVH pénteki közleménye szerint a nemzeti versenyhatóság 2016 végén írta elő az öt hazai közös jogkezelő szervezetnek – Artisjus, Előadóművészi Jogvédő Iroda (EJI), Filmjus, Hungart […]

Rekord árbevétellel és üzemi eredménnyel zárta az elmúlt évet a Gloster Infokommunikációs Nyrt. Az árbevétel 27 százalékkal, 6,349 milliárd forintra emelkedett, a kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredmény (EBITDA) 19 százalékkal, 940 millió forintra nőtt tavaly. A cég közleménye szerint a növekedés motorja a nemzetközi szoftverfejlesztési üzletág volt, az árbevétel 78 […]

A bankszámlacsomagok tudatos megválasztásával jelentősen csökkenthetők a számlavezetési költségek, évente akár több ezer forintot is megtakaríthatnak az ügyfelek. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) közleménye szerint a jegybank folyamatosan nyomon követi és elemzi a banki ügyfelek által fizetett pénzforgalmi díjak alakulását. Az MNB 2021-es díjkimutatások adatainak felhasználásával készített tájékoztatót, eszerint jelentős […]

Erdős Pál és Raoul Bott magyar származású, Wolf-díjas matematikusok tiszteletére emlékérméket bocsát forgalomba pénteken a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a tavaly indított emlékérme-sorozatában. Mint írják, a díj elnyerésének 40. évfordulója apropóján a Magyar származású Wolf-díjas matematikusok elnevezésű emlékérme-sorozat második elemeként bocsát ki emlékérméket az MNB. A sorozat keretében ezúttal két […]

A 74 éves argentin Luis Caffarelli nyerte el idén a matematikai kiválóságot jutalmazó Abel-díjat a parciális differenciálegyenletekkel kapcsolatos munkásságáért – közölte a The Guardian. Caffarelli az első dél-amerikai matematikus, aki megkapja a világ egyik legrangosabb matematikai díjának számító elismerést. A díjat május 23-án Oslóban adják át. A Norvég Tudományos Akadémia […]

A kiberbiztonság területén sok szó esik a veszélyekről, de szinte, de szinte soha nem kerülnek szóba a szándékos sebezhetőségek és létrehozóik. Még a legjobb szándékkal hozott döntések esetén is előfordulhat, hogy a saját érdekeink ellen cselekszünk végül. Az egyik terület, ahol ez viszonylag gyakran előfordul: a webfejlesztők, akik megpróbálják megvédeni […]

A Vodafone Magyarország Alapítvány március 24-ig meghosszabbítja a jelentkezési határidőt a Vodafone Digitális Díjra. A pályázatra magánszemélyek, startupok, non profit szervezetek és vállalkozások jelentkezhetnek a Vodafone Digitális Díj online felületén. A 15 millió forint összdíjazású megmérettetésen három kategóriában hirdetnek győztest. Idén először inkubációs különdíjat is kioszt a zsűri. Az ezt […]

Intelligens parkolásmenedzsment-szoftverével lépett a portugál piacra a magyar tulajdonban lévő EPS-Global Zrt. – közölte a társaság. A cég, miután – három másik magyar vállalkozással együtt – részt vett tavaly októberben a lisszaboni Portugal Smart Cities Summiton, stratégiai megállapodást kötött az Urban Motionnal, egy portugál okosvárosokkal foglalkozó céggel. A megállapodás értelmében […]

Átadták az idei Senpai díjakat, amit 2018-ban egy autista fiatalember, Egle Botond kezdeményezésére alapított az Autisták Országos Szövetsége (AOSZ). A Senpai díj létrehozásának célja, hogy figyelmet és elismerést kapjanak olyan személyek és szervezetek, akik alapvető emberi értékeikkel és különleges, kiemelkedő támogatásukkal meghatározták legalább egy autista személy életét. Emberi hozzáállásukkal és […]