A Delta Technologies Nyrt. üzleti féléve március végén ért véget. A társaság gyorsjelentése az egy évvel korábbi időszakhoz képest 71,5 százalékkal nagyobb bevételről, és a korábban 300 milliót is meghaladó veszteséggel szemben 18,8 millió forintos nettó profitról számolt be. A Delta igazgatósága 2020-ban úgy döntött, hogy a cég üzleti éve […]

Más ajánlattevőkkel együtt összesen 520 milliárd forint keretösszegű állami közbeszerzésekben vehet részt a Delta Systems Kft. — adta hírül a tulajdonos a Delta Technologies Nyrt. A tájékoztatás szerint a cég egy 180 milliárd forint, és egy 340 milliárd forint keretösszeggel meghirdetett informatikai fejlesztés kiírását nyerte meg további négy, tőle független […]

Nagy értékű keretszerződést írt alá a Delta csoport a központosított informatikai közbeszerzések lebonyolításáért felelős Digitális Kormányzati Ügynökséggel (DKÜ) – tette közzé a Delta Technologies Nyrt. A közlemény szerint a keretszerződés két részből áll. Az első értelmében a DKÜ 34 750 megjelenítő eszközt, projektort vásárolhat állami szervezetek számára a következő egy […]

A Budapesti Értéktőzsdén jegyzett Est Media hétfőtől hivatalosan is Delta Technologies Nyrt. néven folytatja tevékenységét, miután a Fővárosi Törvényszék befejezte a cég nevének, székhelyének és igazgatósági tagjainak megváltoztatását. A cégbírósági bejegyzéssel a Delta csoport négy tulajdonos-menedzsere hivatalosan is csatlakozik a vállalat igazgatóságához. A Delta Technologies az informatikai piaci pozíciójának további […]

Lezárult a Delta Csoport és az Est Media július 30-án bejelentett tranzakciója, amellyel a tőzsdei társaság tulajdonába kerül a közel 16 milliárd forintos árbevételű Delta Systems Kft. informatikai vállalat, a Delta Csoport holdingcége pedig a tőzsdei vállalat több mint harminc százalékos tulajdonosává válik. A tőzsdei vállalat új, stabil tulajdonosi háttérrel […]

A részvényesek felhatalmazásával folytatódhat a tranzakció, amellyel a magyar informatikai holding, a Delta Csoport megjelenik a Budapesti Értéktőzsdén, az Est Media Nyrt. rendkívüli közgyűlése ugyanis közel kilencven százalékos többséggel megszavazta a Delta Systems Kft. nyáron bejelentett akvizícióját. A közgyűlés határozata értelmében a tranzakció zárásával, amelynek határideje december 20., a tőzsdei […]