A Dell bejelentette, hogy az IDC 2012. második negyedéves Worldwide Quarterly Server Tracker jelentése szerint a Dell x86-alapú szerverek értékesítésének növekedése az előző évhez képest világszinten meghaladta a világpiac és a Dellt követő két versenytárs értékesítésének növekedését. A Dell az x86-alapú szerverek piacán szerzett 34,8 százalékos részesedésével az első […]

  A júniusban végződött első pénzügyi negyedévben 30 százalékkal növelte nettó nyereségét a kínai Lenovo Group az előző év azonos időszakához képest – közölte a cég az MTI-vel. Kína legnagyobb személyiszámítógép-gyártójának közleménye szerint a csoport nettó profitja 108 millióról 141 millió dollárra nőtt, miközben árbevétele 35 százalékkal, nyolcmilliárd dollárra emelkedett […]

  A Dell bejelentette a Dell Vostro 470 asztali számítógépek magyarországi elérhetőségét. A számítógép olyan kisvállalkozások számára készült, amelyeknek a szokásosnál nagyobb teljesítményű informatikai infrastruktúrára van szükségük, ám a speciális eszközök megvásárlása meghaladja anyagi kereteiket, és nem áll rendelkezésükre saját rendszergazda. A Vostro 470 olyan felhasználók számára is ideális választás, […]

  A Dell bejelentette, hogy Bill Clinton volt amerikai elnök és Michael Dell, a társaság vezérigazgatója és igazgatótanácsának elnöke tart beszédet az ügyfelek és partnerek számára évente, immáron második alkalommal megrendezendő eseményen, a 2012-es Dell World-ön. A nyitóesemény résztvevői megtudhatják, hogyan segíthet a technológia a vállalati és személyes sikerekhez való […]

A Windows 8 operációs rendszer piacra dobása előtt kilenc kínai számítógép-forgalmazót citál bíróság elé a Microsoft ottani leányvállalata, mert állításuk szerint hamis szoftvereket adtak a gépek mellé. A redmondi cég információi szerint a kilenc informatikai cég hét kínai városban is illegálisan másolt Windows-zal együtt értékesített Lenovo, HP, Dell és Acer […]

2

  A Dell bemutatta új régiós stratégiáját, legfrissebb üzleti eredményeit, valamint megújult termékportfolióját. Az új stratégia szerint a Dell a régióban továbbra is az öt stratégiailag legfontosabb ország közé pozícionálja hazánkat, üzleti tervei között pedig Magyarországi vezető helyének megerősítése és a piaci részesedés további növelése szerepel. A 2011-es IDC adatok […]

  A Dell bejelentette új XPS modelljeit. Az XPS 13 kis méretet, az XPS 14 hosszabb akkumulátor-élettartamot és csatlakozási lehetőséget biztosít azoknak, akik egész nap, bárhol bármikor használni szeretnék a laptopjukat. Az XPS 15 pedig kiemelkedő grafikai teljesítményt és képet kínál — állítja a gyártó. A Dell minden XPS termékhez […]

A Dell bemutatta a Force10 MXL 10/40GbE elnevezásű 40 gigabites ethernetes switchét, amelyet a Dell PowerEdge M1000e “blade” rendszerekhez terveztek nagy teljesítményt igénylő hagyományos rendszerek kiszolgálására, illetve virtualizált, cloud környzetbe. “Ügyfeleink körében egyre elterjedtebbek 10GbE szerver, storage és hálózati megoldások, a Dell pedig elkötelezett támogatója ennek a vásárlói döntésnek” – […]

SUSE Linux Enterprise Serveren alapuló, testre szabható, integrált rendszereket tesz elérhetővé ügyfelei számára a Dell OEM Solutions részlege – a kapcsolódó szolgáltatásokkal és támogatással együtt. „Egyre több vállalat használja a Linux platformot integrált rendszereiben, a fogyasztói elektronikától kezdve az ipari irányításon és űrkutatáson át egészen a haditechnikáig. A Dell OEM termékei, […]

A SUSE Linux Enterprise Server a Linux disztribúciók közül elsőként érhető el a Dell új, nyilvános felhőszolgáltatásában. A SUSE Linux Enterprise Server azért képes kielégíteni a Dell és számos más vállalat, illetve ügyfeleik igényeit, mert ez az egyedüli operációs rendszer, amely optimalizált és minősített minden vezető virtualizációs környezetre – legalább […]