A Cyberoam és az ESET internetbiztonsági termékeit forgalmazó Sicontact Kft. tavaly, 1,36 milliárdos forgalom mellett 297 milliós nyereséget ért el, így a társaság az egy évvel korábbi forgalmának közel húsz, az üzemi eredményének tíz százalékát vesztette el (lásd táblázat). Megkerestük a céget, hogy minek tulajdonítható a megtorpanás. A társaság azt […]

A Cyberoam friss, negyedéves jelentésében összegyűjtötték a legtöbb spamet kibocsátó országokat. E szerint Spanyolország áll az első helyen kilenc százalékos “teljesítménnyel”, majd az USA és Argentína következik egyaránt hét-hét százalékkal. Érdekes módon hiányzik a listáról Oroszország és Kína, amelyek korábban e téren is nagyhatalmak voltak. Ezzel szemben főképp nyugat-európai országokat […]

A Cyberoam friss, negyedéves jelentéséből az derül ki, hogy egyre jobban terjednek a mobileszközökre készített átverések, kártevők. A kártevők egyre kifinomultabb módszereket alkalmaznak, például a támadásnál azt is figyelik, milyen eszközről látogatják az adott linket, így ha pc-ről vagy iOS készülékről, akkor csak egy fogyókúrás weboldalra irányítják a látogatót, míg […]

A legfrissebb Cyberoam statisztika szerint 2014. első negyedévében a PayPal nevével visszaélő regisztrált adathalász incidensek száma 18 600 darab volt, ami a elmúlt esztendőhöz képes jelentős, 70 százalékos növekedést jelent. Az adathalász támadások fő célpontjai mindig is kapcsolódnak a pénzmozgáshoz, így elsősorban bankok, fizetésközvetítők, pénzt kezelő hivatalok, illetve jelentősebb közösségi […]

A Cyberoam adatai szerint a pénzügyi befektetéseket javasló, gyógyszereket és diétás készítményeket ajánló, álláslehetőséget kínáló spamek száma némileg csökkent, viszont növekedett a futball világbajnokság témájával foglalkozó kéretlen levelek száma. Óriási meglepetés viszont, hogy a biztonsági megoldás-gyártó szerint az összes e-mailnek már “csak” 57 százaléka kéretlen szemét, ám a naponta kibocsátott […]

A Cyberoam Unified Threat Management (UTM) megoldása egyetlen platformon foglalja magába egy kkv-nak szükséges hardveres és szoftveres megoldásokat, megújított NG sorozata pedig rugalmas csatlakozási lehetőségeket kínál mindenki számára. Az egy felületen koncentrált tűzfal és behatolás-megelőző rendszer, vírus- és kémprogram védelemmel, valamint levélszemét-szűréssel és webszűréssel kiegészülve -a gyártó szerint- költséghatékonyabb megoldást […]

A hálózatbiztonsági termékeket gyártó Cyberoam az iskolai rendszerekben lát üzleti lehetőséget. „Az iskolai hálózatok nagy része, méretüket tekintve egy kkv-s vállalati hálózatnak felelnek meg, azonban funkcionális tekintetben némi különbség mutatkozik. A diákok személyében általában jóval több, a veszélyforrásokkal szemben tapasztalatlanabb felhasználó használja a hálózatot, így a biztonsági kérdések kiemelt hangsúlyt […]

A Cyberoam közleménye szerint a kis- közép- és nagyvállalatok mellett az iskolák hálózatainak biztonságára is nagy hangsúlyt fektet, így speciális szaktudással és releváns tapasztalattal áll az intézmények rendelkezésére. A Cyberoam UTM védelem egyetlen eszköze szükségtelenné teszi több különböző biztonsági megoldás vásárlását, így megkönnyítve az iskolai rendszerek biztonságos üzemeltetését is. „Az […]

  A Cyberoam bejelentette, hogy Layer 8 felhasználói azonosítóra épülő tűzfala elnyerte az Evaluation Assurance Level 4+ (EAL4+) szintű Common Criteria tanúsítványt. A Common Criteria nemzetközileg elfogadott standardok gyűjtőneve (ISO/IEC 15408), amely az it-biztonsági termékek biztonsági funkcióinak és képességeinek állít közös megegyezésen nyugvó minősítési keretet. Jelenleg az EAL4+ a legmagasabb […]

  Az Inuitive Website Flow Detector egy olyan technológia, amely valós időben, automatikusan felismeri és betartatja a weboldalak egyedi felhasználási irányelveit. Valós időben működik, a weboldalakon történő módosításokat automatikusan felismeri. A valós időben történő beazonosítás miatt jelentősen csökken a hálózat biztonsági eszközök beállítására és adminisztrációjára fordított idő. A Cyberoam Web […]

  A Cyberoam új NG sorozatát kifejezetten a kis- és középvállalatok igényeihez alakította és a gyártó szerint a kategóriájában jelenleg a legjobb tűzfal és UTM teljesítményt nyújtja. Az új generációs szériában még a belépő szintű eszközök is Gigabites teljesítményre képesek. A széria minden tekintetben megfelel a jövő kihívásainak, mint a […]

  A Cyberoam, a világon elsőként nyerte el a nemzetközi ISO 20000:2011 minősítést. A minősítésben – amelyet az angliai Det Norske Veritas (DNV) Ltd állított ki – elismerik a Cyberoam Global Support Management Centre (GSMC) értékesítés utáni termék- és technikai segítségnyújtását, támogatását. A tanúsítvány bizonyítja, hogy a GSMC biztosítani tudja […]