A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) azt javasolja az előfizetőknek, hogy kísérjék figyelemmel a szolgáltatók szerződésmódosításra vonatkozó értesítéseit, és ha a megváltozott feltételeket nem fogadják el, a jogszabály szerinti határidőn belül élhetnek a felmondási joggal. Egyre gyakoribbá válnak az olyan szerződési feltételek is, amelyek alapján a díjemelés automatikusan, az […]

A felhasználók monitorok felé támasztott igényei igen változatosak lehetnek az ergonómia és a felhasználói élmény szempontjából is. A hagyományos monitorállványok megfelelő beállítása gyakran problémás és időigényes folyamat, pedig a megfelelő magasságban és szögben elhelyezett képernyővel vagy képernyőkkel jelentősen javítható a felhasználó munkavégzés közbeni testtartása, ez pedig a hatékonysága mellett hosszabb […]

Átadták az idei Senpai díjakat, amit 2018-ban egy autista fiatalember, Egle Botond kezdeményezésére alapított az Autisták Országos Szövetsége (AOSZ). A Senpai díj létrehozásának célja, hogy figyelmet és elismerést kapjanak olyan személyek és szervezetek, akik alapvető emberi értékeikkel és különleges, kiemelkedő támogatásukkal meghatározták legalább egy autista személy életét. Emberi hozzáállásukkal és […]

Az elutasított csődegyezségi ajánlat miatt felszámolási eljárás indul a Tungsramnál, a társaság azonban folytatja a gyártást, de bejelentette 750 ember csoportos létszámleépítését – közölte a társaság. A tavasszal elrendelt csődeljárásban rendelkezésre álló hat hónapos törvényi határidő november közepén lejár, de miután hétfőn az EXIM Bank elutasította a Tungsram másodszori csődegyezségi […]

A Magyar Posta az irányítási és a szolgáltatási területeken dolgozó háromszáz munkavállalóját érintő csoportos létszámleépítést jelentett be. A vállalat több, jelentős átalakítási projektet hajt végre a logisztika, a kézbesítés, a levél- és csomagfelvétel, valamint a levélfeldolgozás területén, amellyel az irányítás-szolgáltatásban javítja a működés hatékonyságát. Ennek eredményeként a társaság a fővárosban, […]

Kibővítve és átdolgozva újra megjelent Kriska György „Édesvízi gerinctelenek Közép-Európában” című, munkája. A csaknem 400 rajzot és fotót tartalmazó, közérthető nyelven megírt könyv egyszerűsített határozója mobiltelefonra is letölthető, valamint egyes fejezeteihez online filmgyűjtemények is tartoznak. A mintegy 560 oldalas kötetben a szerző a közép-európai faunát tárgyalja, különös hangsúlyt adva a […]

Zala, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyékben, valamint a fővárosban támogatott képzésben vehetnek részt a Tungsram Operations Kft. csoportos létszámleépítésben érintett dolgozói — jelentette be a Technológiai és Ipari Minisztérium. A kormányhivatalok segítségével megyénként olyan szakmai képzésekhez csatlakozhatnak, amelyek a helyi munkaerő-piaci kereslethez igazodnak, így a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat célzott segítséget nyújt […]

SAP szoftverkörnyezeten belül is lehetőség nyílik a közös munkára a Google Workspace-ben létrehozott és megosztott dokumentumokban, miután a Google Cloud és az SAP nem régiben natív integrációt jelentett be. A Google Cloud és az SAP együttműködése új szintre emelkedik, miután zászlóshajó felhőszolgáltatásaik – a Google Workspace és az SAP S/4HANA […]

A Kormány fokozott figyelmet fordít a cég csoportos létszámleépítésben érintett munkavállalóinak mielőbbi elhelyezkedésére – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium. A közlemény szerint a tárca a szükséges forrás biztosításával megteremti annak feltételeit, hogy az év végéig több ütemben elbocsátani tervezett foglalkoztatottak mielőbbi munkába állásukat megalapozó képzésekben vehessenek részt. Az intézkedésnek […]

A Yettel korlátlan üzleti mobilcsomagokat jelentett be. Három, az üzleti piac számára fejlesztett csomaggal jelentkezik a Yettel. A kis- és középvállalkozások igényeire szabott, Business Prime nevű teljesen új tarifaportfólióban a fő hangsúlyt a korlátlan szolgáltatások, a gyorsított ügyfélkiszolgálás és az összevonható készülékkedvezmény kapják. A Yettel márka indulásával jelentette be a […]