Többnyire hetekig beleássuk magunkat a témába, és csak hosszas mérlegelés után döntünk nagyobb értékű műszaki cikk vásárlásakor. Az ár és a funkciók mellett az energiatakarékosság fontosabb kritérium lett, mint valaha, felértékelődött a szolgáltatások szerepe, majdnem minden második ember pedig új termék vásárlása előtt inkább megpróbálja megjavíttatni elromlott készülékét – derült […]

A személyi számítógépek, táblagépek és mobiltelefonok kiszállítása az idén várhatóan 4,4 százalékkal, 1,7 milliárdra csökken globálisan – állítja legújabb előrejelzésében a Gartner piackutató vállalat. A piackutató jelentése szerint ezzel már a második egymást követő évben következik be visszaesés, miután 2021-hez képest tavaly 11,9 százalék volt a csökkenés ebben a termékkörben. […]

Sikeresnek minősítette a robotsebészeti programot az Országos Onkológiai Intézet (OOI) és a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház főigazgatója. Polgár Csaba, az OOI főigazgatójának beszámolója szerint a program indulása óta – épp egy éve -, 463 robotasszisztált műtétet hajtottak végre a két intézetben. A Jahn Ferenc kórházban 236, zömében urológiai, az onkológián […]

Manapság már elérhető áruk miatt egyre több háztartásban megtalálhatók a porszívó robotok. Képesek fejlett algoritmusok segítségével körbepásztázni az egész helyiséget, ahová bebocsáttatást nyernek. Virtuális falak segítségével pedig könnyen meg lehet oldani, hogy csak a számukra kijelölt a területen végezzék a feladatukat. Ezt fontos mérlegelni robotporszívó választásakor A robotporszívók bár megfizethetők, […]

A Huawei Technologies Co. Ltd. becslése szerint a 2022-es bevételei nem csökkentek tovább, ami -szerintük- arra utal, hogy az amerikai szankciók miatti forgalomcsökkenés megállt — írja a Reuters. Annak ellenére, hogy az eladások mindössze 0,02 százalékkal nőttek, Eric Xu, a társaság elnöke bizakodó: „Az amerikai korlátozások most már az új […]

Egyre növekvő kiberbiztonsági kihívásokkal kell szembenézni a cégeknek, a leginkább kitett ennek a pénzügyi szektor. Csendes Balázs, a BlueVoyant Magyarország Kft. kelet-közép-európai és a közel-keleti térségekért felelős értékesítési igazgató szerint az ellátási láncok kiberbiztonsági kockázatot okoznak a cégeknek, a beszállítók, szállítók és partnerek új támadási felületet jelentenek. Az Opinion Matters […]

Az ingatlan.com csoport együttműködési megállapodást kötött a Hitelnet Kft.-vel, ennek részeként a money.hu közvetítői csapata csatlakozik a Hitelnet hálózatához, az ingatlan.com Zrt. pedig részesedést szerez a Hitelnetben – tájékoztatta az ingatlanhirdetési portál. A money.hu hitelösszehasonlító oldal az ingatlan.com csoport tagja. A közlemény szerint az adataiból készült előrejelzés szerint 2022 utolsó […]

Már Magyarországon is megvásárolható a Huawei legújabb zászlóshajó okostelefonja, a Mate 50 Pro. Magyarországon is kapható a Huawei Mate sorozat legújabb zászlóshajó készüléke, a Huawei Mate 50 Pro, amely az iparág vezető technológiáit vonultatja fel a mobilfotózás és az általános teljesítmény tekintetében. Az okostelefonon debütál az EMUI 13 operációs rendszer, […]

Reprodukciós válság fenyegetheti az emberiséget a spermiumszám csökkenése miatt: a globális adatok alapján a férfiak spermakoncentrációja megfeleződött az elmúlt negyven évben, és a tendencia egyre gyorsul – írta egy tanulmányra hivatkozva a The Guardian. A Human Reproduction Update című szaklapban megjelent, 153 férfi adatain alapuló tanulmány szerint az átlagos spermakoncentráció […]

A miskolci székhelyű Toolstyle Szerszám- és Alkatrészgyártó Kft. 119,26 millió uniós támogatást nyert, amellyel elindulnak a robotizált gyártás felé – közölte a cég. A közlemény szerint 238,5 millió forint összköltségű beruházás révén harmadik generációs, öttengelyes megmunkáló központot, hegesztő rendszert, hegesztőgépeket helyeznek üzembe, amelyek lehetővé teszik a korszerű, automatizált, robotizált gyártást. […]