Franciaország fontolgatja a TikTok használatának megtiltását a kormányzati dolgozók hivatalos eszközein az Egyesült Államok és az Európai Bizottság hasonló jellegű döntéseit követően – jelentette be a francia kormány szóvivője. „A köztársasági elnök, a miniszterelnök vagy a kormánytagok olyan szolgálati telefonokkal rendelkeznek, amelyekre semmilyen applikációt nem lehet letölteni. Egyetlen miniszteri hivatali […]

A Francia Adatvédelmi Hatóság (CNIL) tavaly decemberben rekordösszegű, összesen 135 millió euró, vagyis mintegy 48 milliárd forint értékű bírsággal sújtotta a Google-t és az Amazont, mert ezek a cégek megfelelő tájékoztatás és a felhasználók hozzájárulása nélkül helyeztek el olyan sütiket az érintett személyek eszközén, amely lehetővé tette a felhasználók online […]

A „felejtéshez való jog” érvényesítéséről szóló jogszabály hatálya csakis az Európai Unióra vonatkozik, nem a világ összes országára – foglalt állást a Google mellett az Európai Bíróság illetékes főtanácsnoka. A francia adatvédelmi hatóság (CNIL) és az amerikai keresőóriás közötti jogvitában eljáró francia bíróság 2016-ban fordult a luxembourgi székhelyű törvényszékhez előzetes […]

Franciaország megindítja az eljárást a Google ellen, mivel az amerikai óriáscég nem változtatott a francia törvényeknek megfelelően a felhasználók adatainak kezelésén – közölte pénteken a francia adatvédelmi hatóság (CNIL). A hatóság korábban azt kérte a Google-tól, hogy számoljon el azzal, mit csinál a felhasználóktól begyűjtött adattömeggel, illetve közölje, hogy mennyi […]