A Széchenyi István Egyetemen az előző tanévben vezették be a NetLock által fejlesztett CityPass kártyarendszert. Az első hullámban, 2012 szeptemberében több száz oktató, vendégoktató és egyetemi munkatárs kapta meg a számos funkciót ötvöző, névre szóló kártyát, a következő, tavaszi szemeszterben pedig 3 500 diák vehette használatba saját példányát. Mára mintegy […]
CityPass
Átadták az idei Magyar Termék Nagydíj elismeréseket. A címet a NetLock Informatikai és Hálózatbiztonsági Szolgáltató Kft. által konzorciumban fejlesztett intelligens közösségi kártyarendszer, a CityPass is megkapta. A rendszert több éve sikerrel alkalmaznak városi és egyetemi környezetben egyaránt. A CityPass intelligens kártyarendszer vállalatok, önkormányzatok és oktatási rendszerek eltérő igényeit is képes […]
Működik már városkártyaként, egyetemi kártyaként, és most már az oktatásban is használják a NetLock saját fejlesztésű CityPass kártyarendszerét. Az Óbudai Egyetemen immár a második alkalommal hirdették meg az „Elektronikus azonosítás biztonsági megoldásai” című tantárgyat, amelynek keretében a hallgatók a vállalat szakembereinek segítségével ismerkedhetnek meg az elektronikus azonosítás legújabb fejlesztéseivel […]
A jövő városában talán mindössze egyetlen kártyára lesz szükség, amelyet a közlekedésben, az oktatásban, a munkahelyen és a szórakozás során egyaránt lehet majd használni. A NetLock Kft. CityPass intelligens kártyarendszere már ma sokszínű felhasználási lehetőséget kínál, és egyedülálló módon egyetlen rendszerként biztosít megoldást akár egy vállalat, egy önkormányzat vagy […]