A világ egyik vezető részecskefizikai kutatóintézete, és az ABB partnerséget kötött annak feltárására, hogyan lehetne javítani a Genf közelében található telephelyen a laboratóriumi kísérletekhez használt hűtési és szellőztetési rendszerek energiahatékonyságát. A nem kereskedelmi célú projekt azt hivatott bemutatni, hogy az ABB Ability Digital Powertrain segítségével kielemzett adatok és az ABB […]

A genfi székhelyű Európai Nukleáris Kutatási Központ az idén négy magyar kutatót díjazott — közölte a debreceni Atommagkutató Intézet (ATOMKI). Közleményük szerint díjat kapott az ATOMKI két kutatója, Béni Noémi és Szillási Zoltán tudománynépszerűsítő munkájáért, az úgynevezett Compact Muon Solenoid (CMS) detektorrendszer virtuális látogatás létrehozásáért és működtetéséért. Elismerést vehetett át […]

Az orosz tudósok idén nem vesznek részt nemzetközi konferenciákon – közölte az Oroszországi Föderáció Tudományos és Felsőoktatási Minisztériuma. Valerij Falkov miniszter egy egyetemekkel tartott találkozón azt is elmondta, hogy a tudományos iskoláknak nem szabad többé hangsúlyt fektetniük arra, hogy a publikációkat a két nagy nemzetközi tudományos adatbázisban indexálják. A tudósoknak […]

A pcmag.com szerint a Microsoft kizárta az Európai Nukleáris Kutatási Szervezetet (CERN) az akadémiai licencre jogosultak köréből. A szervezetnem háromezer teljes idejű alkalmazottja van, és mintegy 6500 tudományos kutató és mérnök dolgozik, elképzelhető hogy mekkora többletterhet jelentett az amerikai szoftvergyártó lépése, ha mint a pcmag.com írja: tízszeresére növekedett a licencek […]

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet adatközpontja 2017. június 29-én: a könyvtárakban archivált adatok mennyisége átlépte a 200 petabájtot a szalagos adattárolókon – adta hírül a CERN honlapja. A CERN-ben folyó kísérletek adataiból csak a legérdekesebbeket tárolják. Például a nagyhadronütköztetőben (LHC) másodpercenként mintegy egymilliárdszor ütköznek a részecskék, ez másodpercenként […]

A mintegy két évig tartó leállás után vasárnap újraindították az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) nagy hadronütköztetőjét (LHC), amelynek jelentősen megnövelt teljesítményétől a Genfben működő intézet munkatársai azt várják, hogy új távlatokat nyit a fizikában. Az LHC irányítóközpontjából élőben tudósító blog szerint a 2-es protonnyalábbal kezdték meg a két évig […]

A mintegy két évig tartó leállás után készen áll az újraindításra az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) nagy hadronütköztetője (LHC), amelynek jelentősen megnövelt teljesítményétől a Genfben működő intézet munkatársai azt várják, hogy új távlatokat nyit a fizikában. Frederick Bordry, a CERN részecskegyorsítókért felelős vezetője elmondta, szinte teljesen megújult az LHC, amelyben […]

2

Az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpontban kutató fizikushallgatója, Bíró Gábor is tagja annak a csapatnak, amely az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) diákvetélkedőjén elnyerte a „Legjobb projekt” címet. A már mobileszközökön is elérhető „Klikkelj a részecskékért!” című webes játék a részecskefizikai felfedezéseket népszerűsíti. A csapat egyszerű, könnyen érthető és játszható internetes […]

Tudomány – technológia – művészet, ez volt a 2014. június 5-én a Qualysoft bécsi irodájában megrendezett hagyományos kiállítás mottója. Michael Hoch, aki maga is kiállító művész, és fizikusként dolgozik a CERN-ben, a művészet, az innováció és a technológia szerepéről beszélt a megnyitón. A rendezvény zárásaként Ursula Tuczka, a Metropolitain Art […]

A genfi Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) kutatóközpont megalapításának hatvanadik évfordulóját ünneplik Európa-szerte. A CERN60 eseménysorozat keddi magyarországi nyitórendezvénye az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont és az Eötvös Loránd Tudományegyetem közös szervezésében valósult meg. Az ünneplés a szeptember 27-28-i hétvégén folytatódik Csillebércen, a Wigner-központban második alkalommal megrendezendő CERN Open Days keretében; a […]