Az elektronikus ügyintézési portálon közvetlenül elérhető az E-cég betekintő felület, amelyben cégjegyzékszám alapján kereshetők, megtekinthetők a nyilvános cégiratok – tudatta az Országos Bírósági Hivatal (OBH). A bíróságokon cégügyszakban az egyes cégek iratait eddig elsősorban a bírósági lajstromirodákban, ügyfélközpontokban személyesen lehetett megismerni. A koronavírus-járvány nyomán kihirdetett veszélyhelyzetben életbe lépett bírósági intézkedések […]

Újra csúcsra járatta a cégbíróság a vállalkozások törlését, áprilisban 5327 vállalkozást szüntettek meg Magyarországon, ami újabb cégtörlési “rekord”, hiszen az eddigi legrosszabb hónap 2015 szeptembere volt, amikor 5004 társaság jutott erre a sorsra. „Ennél is aggasztóbb azonban, hogy a cégalapítások száma még mindig stagnál” – mondja Pertics Richárd, az Opten […]

Szerda délutántól indul a 2014-2020-as uniós pályázati források elérését lehetővé tevő informatikai rendszer, a Fejlesztéspolitikai Adatbázis és Információs Rendszer (FAIR) azaz a pályázati elektronikus ügyintézés felülete – jelentette be Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációjáért felelős helyettes államtitkára sajtótájékoztatón kedden Budapesten. Az államtitkár szerint a rendszer legnagyobb újítása, hogy összeköttetésben […]