Világtendencia, hogy a dolgozók, a menedzserek saját laptopjukat és táblagépüket használják a munkahelyükön. Egy friss felmérés szerint Magyarországon és a régió más országaiban a munkavállalók még inkább kivárnak ezzel. A magyarországi cégek ugyanis csak nagyon kis százalékánál használhattak a munkavállalók 2013-ban saját számítógépet vagy táblagépet munkavégzési célra. Az Intel felmérése […]

A Novell Filr és a Novell iPrint elérhetővé vált a Samsung mobilbiztonsági megoldásán, a Samsung KNOX szolgáltatáson keresztül. A Novell Filr és a Novell iPrint tudásának köszönhetően a Samsung KNOX terméket használó vállalatok felhasználóbarát, biztonságos mobilalapú fájlmegosztást és mobil nyomtatást tehetnek elérhetővé munkavállalóik számára a vállalati környezetben — legalább is […]

A Compliance Data Systems Kft. megismételte tavalyi it-biztonsági felmérését, amelynek eredményei szerint jelentősen növekedett a nagy értékű anyagi veszteséggel járó adatszivárgási esetek száma, amelynek egyik lényeges oka a hordozható eszközök elveszéséből adódó esetek számának jelentős növekedése. Az idei felmérés eredményeinek ismeretében elmondható, hogy nem történt jelentős előrelépés az adatvédelemben idén, […]

A Compliance Data Systems Kft. megismételte tavalyi it-biztonsági felmérését, amely a hazai viszonyokat hivatott feltérképezni az adatszivárgás területén. A felmérés eredményei szerint jelentősen növekedett a nagy értékű anyagi veszteséggel járó adatszivárgási esetek száma, amelynek egyik lényeges oka a hordozható eszközök elveszéséből adódó esetek számának jelentős növekedése. A vállalatok életében idén […]

A NetIQ Novell SUSE Magyarországi Képviselet megosztotta a hozzáférés- és jogosultságkezelési piachoz kapcsolódó legfrissebb eredményeit és tapasztalatait. A társaság közlése szerint a NetIQ termékvonal több független elemző vállalat értékelése alapján is a piacvezetők közé tartozik, világszinten és Magyarországon egyaránt. A vezető pozíció többek között annak köszönhető, hogy megoldást kínálnak a […]

A Samsung most közzétett tanulmánya kimutatja, hogy az ezer vagy annál több alkalmazottat foglalkoztató és a „Bring Your Own Device” (BYOD) szemléletet támogató szervezetek harmadának (33 százalék) kellett szembesülnie az ügyféladatok elvesztésével az elmúlt két évben a munkaeszközként használt személyes mobil eszközöket ért biztonsági támadások miatt. Az vizsgálat szerint a […]

  A HP közleménye szerint az internetes bűnözés tovább terjed. A Forbes Global 2000-es listáján szereplő vállalatok 92 százaléka jelentett adatokkal kapcsolatos visszaélést az elmúlt évben. E növekedés hátterében az áll, hogy a bűnözők egyre kifinomultabb és együttműködőbb környezetet alakítanak ki, amelyen keresztül az információkat és a fejlett adatlopási eszközöket […]

  Nem szabályozzák a hazai vállalkozások a privát mobileszközök céges környezetben való használatát (BYOD), pedig nemcsak milliós kártérítést és pénzbüntetést kockáztatnak, hanem azt is, hogy jogvita esetén teljesen kiszolgáltatottá válnak munkavállalóikkal szemben – állítja a BALÁZS & Holló Ügyvédi Iroda. Az iroda szerint egyedi szabályozás nélkül még adatlopás gyanúja esetén […]

  A mobil eszközök terjedésével nagymértékben megváltoztak a munkavégzési szokások, és ezzel a vállalati informatikának lépést kell tartania. Sorozatunk második részét olvassák. Tartsuk szem előtt a biztonságot és a megfelelőséget! A mobil hozzáférések biztosítása során semmiképpen sem szabad elfeledkezni a cégünkre vonatkozó szabályokról. Több jogi vagy compliance előírás is kötelezi […]

  A mobil eszközök terjedésével nagymértékben megváltoztak a munkavégzési szokások, és ezzel a vállalati informatikának lépést kell tartania. Ezen eszközök felügyeletéről, illetve annak hiányáról gyakran szó esik a BYOD (Bring Your Own Device – privát eszközök munkahelyi használata) trend kapcsán. De mi a helyzet a bizalmas adatokat tartalmazó vállalati fájlokkal, […]